tóth gabi
Az örömhírről a gyönyörű fotós férje, Gianni Annoni számolt be a követőinek.
Néhány napja a Borsnak árulta el Debreczeni Zita, hogy már bármikor megérkezhet a második gyermekük. Majd pénteken az a hír kezdett terjedni az interneten, hogy meg is született Zita és Gianni Annoni babája, de senki nem erősítette meg az örömhírt.
Aztán ma délután a gyönyörű fotós több képet is posztolt az Instagram-sztorijában, melyeken csodás virágcsokrok, valamint egy popsikrémes ajándékcsomag volt látható, ez pedig egyértelművé tette, hogy másodjára is anya lett.
Az igazi bejelentést azonban a boldog apuka, Gianni ejtette meg. Az Instagramra feltöltött egy cuki fotót, amin második kisfia lábacskája látható. A fotó alatt pedig a pici nevét is elárulta: Gregorio Ádám.
A kisfiú a bátyjához, Gianfranco Mátéhoz hasonlóan egy olasz és egy magyar keresztnevet kapott. Gratulálunk!
Mindkét pici nehezen jött össze
Zita és Gianni hosszú utat jártak be, amíg szülőkké váltak. Első gyermekük, Gianfranco Máté születése előtt hat éven át kilencszer próbálkoztak sikertelenül lombikbeültetéssel. Majd tavaly márciusban volt egy spontán vetélése. Ekkor a várandóssága 10. hetében járt, és nagyon nagy traumát jelentett számára, hogy elment a baba. Nem sokára azonban kezében tarthatja második gyermekét is, akinek érkezését óriási csodának élik meg.
"Nem beszéltem még erről, de... volt egy spontán vetélésem márciusban, a 10. héten, ami nagy trauma volt. Autóban ültünk, félre kellett állnunk az úton, és a férjem, Gianni azonnal a kórházba sietett velem, toltak is be a műtőbe.(...) Ez az első alkalom, hogy ilyen történt velem, nagyon nehéz átélni. Már teljesen beleéltük magunkat, elhittük, hogy most nem kell hat évet várnunk és tényleg sikerült, járt rajta az agyunk, hova tesszük a kiságyat, a pelenkázót... Nehéz volt megélni ezt a tragédiát, kaptunk egy pofont az élettől, jelezte, hogy azért nem minden fenékig tejfel. Hazafelé a kórházból a férjem rám nézett, és azt mondta: Hihetetlen, hogy neked semmit nem adnak könnyen, tényleg mindenért meg kell küzdened az életben" - emlékezett vissza az egyik magazinnak Zita.