RETRO RÁDIÓ

Többé nem titok: ismert művészbe szerelmes Széphalmi Juliska

WB
Szerző
WB
Létrehozva2023. 03. 26. 21:00

Tavaly májusban ért véget hivatalosan Széphalmi Juliska és Sánta László házassága. A táncművész azóta szingliként élte az életét, az anyaság és a munka töltötte ki a mindennapjait, de most újra boldog.

Egy ideje sejteni lehetett, hogy Széphalmi Juliskára rátalált a szerelem. A gyönyörű táncművész azonban eddig nem beszélt friss kapcsolatáról. Januárban ejtett szót egy közeli barátról, amikor az autóját megrongálták, akkor még nem szerette volna nyilvánosságra hozni magánéletének változását. Sokáig azt gondolta, vele nem történhet meg ez a csoda, azonban a sors ezt másképp akarta. Többé nem titok, Juliska párja Kovács Richárd táncművész, és a közös munka által találtak egymásra.

Boldog vagyok, nemrég még nem gondoltam, hogy ez velem újra megtörténhet. A megismerkedésünket nehéz időszak előzte meg, sokat voltam egyedül, talán kicsit bele is törődtem ebbe. Sokat dolgoztam, miközben anyaként is meg kellett állnom a helyemet

– mondta a Borsnak a Madách Színház táncművésze.

Széphalmi Juliska
Fotó: Széphalmi Juliska/Facebook

 

Juliska kiegyensúlyozottabb, mint valaha, kivirult és ezt már mások is észrevették rajta. De hogy miért is titkolta eddig a párját, lapunknak mesélte el. A részleteket hétfőn olvashatod el a borsonline.hu-n.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.