RETRO RÁDIÓ

Mintha ezt láttuk volna már: Ilyen volt Kulcsár Edina második esküvője

The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2023. 02. 26. 16:00

A sors úgy hozta, hogy ugyanolyan körülmények között kellett férjhez mennie az egykori szépségkirálynőnek, mint először.

A nők többsége már kislány kora óta arról álmodozik, hogy nagy habos-babos ruhában vonul majd az oltárhoz, majd pedig egy hatalmas lakodalommal ünnepli meg, hogy férjhez ment. Kulcsár Edinának ez továbbra is megvalósulatlan álom, hiszen második alkalommal sem tudott igazán nagy lagzit csapni. Szombat délután ugyanis a 9. kerületi polgármesteri hivatalban mondta ki a boldogító igent születendő harmadik gyermeke édesapjának, G.w.M-nek. A meghitt, szűkkörű eseményen nem volt ott a pár egyik korábbi kapcsolataiból született gyereke sem. De azt ígérték Vargáék, hogy amint a kislányuk világra jön és elég nagy lesz, jön majd az igazi mulatozás is óriási vendégsereggel, zenével, tánccal, koktélcseresznyével

Fotó: Bánkúti Sándor

A csendes, polgári esküvőkben van már tapasztalata Kulcsár Edinának, hiszen 2018-ban szinte ugyanilyen körülmények között ment hozzá első férjéhez, Szabó András Csutihoz. Annál az esküvőnél is azért kellett kapkodni, mert a szépségkirálynő az első közös gyermeküket hordta a szíve alatt, de akkor is tervben volt egy nagyszabású lagzi. Ám az elmaradt előbb a második gyerekük érkezése, majd a Covid, és végül G.w.M miatt - foglalta össze a Bors.

Fotó: Instagram / Kulcsár Edina

Csutival azt találtuk ki, hogy kétszer kelünk egybe. Az első megvolt, az önkormányzati esküvőnek hála a kisbabánk házasságba születik. Később pedig, miután visszanyerem a szülés előtti formám, tartunk egy második, nagy, templomi esküvőt lagzival, ahova minden barátunkat meghívjuk

- mesélte anno az első esküvője után az egyik magazinnak Edina.  

Fotó: Instagram / Kulcsár Edina

Remélhetőleg ez alkalommal tényleg össze is jön neki a gyermekáldás után a grandiózus esküvő is.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.