Létrehozva: 2023.02.27.

Új barátnőjéről mesélt Esztergályos Patrik: „Ezúttal nem leszek óvatlan!”

Az ifjúsági olimpiai bajnok magyar párbajtőröző jelmezben ismerte meg barátnőjét, akinek akkor csak a szemét és a haját látta. Kapcsolatuk szépen halad előre, de tanulva előző hibájából, ezúttal nem siet el semmit.

Lassan, lépésről lépésre halad új kapcsolatában Esztergályos Patrik. Az Exatlon sztárja egy halloween partin ismerte meg barátnőjét, akivel igyekszik minél több időt tölteni, sok közös programot csinálnak, hogy megismerjék egymást.

Esztergályos Patrik Insta Story
Patrik igazán boldog új kedvese mellett  Fotó: Instagram/Esztergályos Patrik

Múlt héten Szentendrén ünnepelték a titokzatos lány névnapját, hétvégén pedig az Őrségi Nemzeti Parkba kirándultak el.

A Ripost felkereste az ifjúsági olimpiai bajnok magyar párbajtőröző Patrikot, hogy meséljen a megismerkedésükről, és a kapcsolatuk eddigi alakulásáról.

Egy halloween partin ismerkedtünk meg. Egy közös barátunk volt a kerítő. A barátnőmnek azt mondta, hogy egy meglepetés várja majd a bulin. Rám gondolt. Nekem pedig azt, hogy megbánom, ha nem jövök el. Hát majdnem nem mentem" – elevenítette fel nevetve Patrik. "Beteg is voltam előtte, nem igazán volt kedvem semmihez. Végül mégis rászántam magam, olyan este 11 körül meg is érkeztem. Nem voltam beöltözve, egy kockás ingzakó volt rajtam, maximum Ted Bundynak mondhattam volna magam. A barátnőmön teljes arcát takaró smink volt, Joker-szerű. 

Csak a szemét és a haját láttam, és hogy igen dekoratív lány

 – ismerte el a a szerelmes sportoló a Ripostnak.

 

Már ott sokat beszélgettünk, sok a közös pont az életünkben. Tapogatóztam, hogy elhívhatnám-e randira. Végül a buli után még napokig csak üzengettünk egymásnak, aztán rájöttünk, hogy ez kevés. Elhívtam randizni, a Margitszigeten sétáltunk, forralt boroztunk.

Nagyon sokat találkozunk, és mindig van miről beszélni, nincsenek üresjáratok. Megy minden magától, semmit sem erőltetünk.

Tanult eddigi hibáiból az Exatlon sztárja

Négy hónapja tartó kapcsolatuk eddig meseszerűen alakul. Szándékai nagyon is komolyak, de Patrik nem akar elkapkodni semmit, tanulva a múltból, most tudatosan szeretne haladni a mérföldköveken.

Az előző kapcsolatomban óvatlan voltam, ezúttal nem leszek az. Most nem siettetek semmit, örülök, hogy szépen alakul köztünk minden.

Patrik az élete más területeivel is elégedett. Bár 19 évesen abbahagyta a versenyszerű párbajtőrözést, a sportágat nem engedte el.

 

Január óta a vívószövetség marketingcsapatában dolgozom, célom, hogy az emberek jobban megismerjék a magyar vívókat, ezért interjúkat készítek velük, szeretném megmutatni, hogy mennyire izgalmas, értékes személyek. A tévés szereplés is vonz még, de magasra tettem a mércét az Exatlonnal, az alá nem mennék” – zárta gondolatait Patrik.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek