tóth gabi
Lehet, hogy a 10 évvel ezelőtt elhunyt Cipő hangja újra felcsendül, akár a színpadon is? Van rá esély, ugyanis Agárdi Szilvi egy érzelmes Republic-számot dolgozott fel, s nem kizárt, hogy a technika segítségével összevágják kettejük hangját...
Különleges duettel kacérkodik Agárdi Szilvi: Cipővel közös produkciót várnak tőle a rajongók! A vak énekesnő ismert dallal örvendeztette meg rajongóit: feldolgozta a Republic: Szeretni valakit valamiért című számát.
Az érzelmes dalt pillanatok alatt csaknem hétezren lájkolták, és dicsérő kommentekkel halmozták el Szilvit. Többen felvetették, hogy szívesen meghallgatnának egy mixet, amin keveredik Szilvi és az eredeti előadó, a 2013-ban elhunyt Bódi László, azaz Cipő hangja.
Lapunk felkereste Szilvit, hogy meséljen a feldolgozásáról, s arról, mit szól a kommentelők ötletéhez.
„Közel áll a szívemhez ez a dal, tudom, hogy sokan feldolgozták már, ezért én szerettem volna egy kicsit magamat is belevinni, és a saját nézőpontomból, finomsággal hozzányúlni. Volt már közös koncertem a Republic-kal, ott elő is adtam velük ezt a számot, és egy másikat is. Cipő az azt megelőző évben halt meg, ezért Sipos F. Tamással énekeltem” – idézte fel Szilvi, majd elárulta, mit gondol a rajongók által említett rendhagyó „duettről”:
Nem mondom, különleges duett lenne!
– nevette el magát. „Viszont ebben a feldolgozásban nem olyan hangnemben énekeltem, jóval feljebb, mint ahogy Cipő a felvételeken” – szögezte le.
Arról is kérdeztük Szilvit, mennyire nehéz egy ilyen érzelmes számot előadni.
„Amikor énekelek, tudom, hogy nem szabad elérzékenyülnöm, mert akkor nem tudnám olyan jól előadni. A Csináljuk a fesztivált! című műsorban az Úgy szeretném meghálálni című Kovács Kati dalt éneklem, az is rendkívül érzelmes, a két héttel ezelőtti adásban nem is sikerült visszafogni a könnyeimet. Nehéz is lett volna, miközben éreztem, hogy körülöttem mindenki sír" – idézte fel.
Visszatérve Cipő dalára, Agárdi Szilvi elárulta, kikre gondolt éneklés közben, s a címre reflektálva: mit szeret az illetőkben.
„A szeretteimre gondoltam Cipő dalának éneklése közben. Egyrészt a barátomra, Gergőre, akiben nagyon szeretem, hogy olyan türelmes velem, és hogy hatalmas szíve van. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni róla, hosszú lenne a lista mindent felsorolni” – mondta Szilvi. majd így folytatta:
„De ez nem feltétlenül szerelmes szám, így a szüleimre is gondoltam közben. Akik felneveltek, s nekik köszönhetően itt vagyok emberként ebben a nehéz világban, s olyan értékeket kaptam tőlük, amiket magammal vihetek egész életemben.”
Tudom, hogy velem több feladat volt, mint egy látó gyerekkel. Sok erőt tettek bele, hogy fejlesztésre vigyenek, hogy aztán hagyományos iskolába járhassak, ahová mindennap kocsival hordtak
– sorolta Szilvi, aki számára nagyon fontos a családi kötelék. Mikor felkerestük, épp egy wellness szállodában pihent szüleivel és testvérével. Mint mondja, amikor csak tehetik, közös programokat csinálnak, hogy megerősítsék a kapcsolatot egymással a rohanó hétköznapok mellett.