Létrehozva: 2023.01.23.
Módosítva: 2023.01.23.

Nem házasodik még Vitányi Judit

A TV2 híradósa egyelőre még nem mondja ki az igent. A műsorvezető ennek ellenére boldogabb, mint valaha. Hogy mivel lepte meg a vőlegénye Juditot, és mi folyik a háttérben, elárulta lapunknak.

Nem a szándék, hanem az idő hiánya áll a gyönyörű híradós esküvőjének útjába. Habár párja, Péter már 2021 őszén eljegyezte Juditot, még nem házasodnak össze.

Nincs semmi tervben az esküvővel kapcsolatban, szóba sem került egyelőre. Fogalmam sincs, hogy hogy lesz, mint lesz, egyelőre a lakásfelújításon legyünk túl. Nálunk hamarabb meg lesz tervezve egy út, mint az esküvő” – mondta a Ripostnak Vitányi Judit, aki hívásunkkor éppen takarítani készült.

Vitányi Judit még nem házasodik.
Fotó: TV2

Az idei év, de legalábbis az első fele a tavalyi év folytatása, kivirágoztatása lesz. Még mindig benne vagyunk a lakásfelújításban. Most jön az a rész, hogy egyre jobban szépül az otthonunk, lesznek szekrények, tudok dekorálni. Már csak az asztalosmunkák vannak hátra. Ami engem illet, hamarabb takarítok, mint főzök. A rend nekem mindig kellett ahhoz, hogy mást tudjak csinálni, például gitározni is csak úgy tudtam leülni, ha szép tisztaság volt körülöttem.

Judit a Tényeket, az ország legnézettebb hírműsorát vezeti. A műsorvezető elmondta lapunknak, sokat dolgozik, de nem bánja, nagyon szereti a munkáját. Egy ország látja nap mint nap a gyönyörű tévést, nem csak a kinézetének kell tökéletesnek lenni, lelkileg is rendben kell, hogy legyen. Ehhez vőlegénye minden feltételt biztosít, ha kell, a házimunkából is szívesen kiveszi a részét.

Nagyon büszke vagyok a páromra, a felújítással kapcsolatban mindent ő szervezett, ő intézte a rendeléseket, a mesterembereket is ő kereste. Nekem néha csak választanom kellett. Nagyon pozitív, hogy ilyen oldalról is megismertük egymást. Teljesen helytáll mindenben, szerencsésnek érzem magam. Az utazásainkat is ő szervezi, roppant jó ízlése van. Hasonló az enyémhez, de a lakással kapcsolatban például én inkább a praktikumra hajtok, hogy mindennek legyen helye, de tudunk kompromisszumot kötni. Amikor szorul a hurok, a házimunkában is besegít. Ha például későn érek haza, és ki vagyok merülve, sokszor vacsorával vár vagy jobban összepakol maga után. Takarításban is időnként besegít.

Esküvő ide vagy oda, továbbra is nagy a szerelem. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Péter egy álomúttal lepte meg kedvesét.

Legutóbb karácsony előtt voltunk a Maldív-szigeteken, ami meglepetés volt nekem. Csak annyit tudtam pár nappal előtte, hogy körülbelül milyen idő lesz és milyen ruhát pakoljak, de azt is fondorlatosan mondta a párom. Én nem szeretem a hideget. Úgy fogalmazott, kora nyári idő lesz. Annyit még megemlített, hogy egy napot leszünk a nagy bőröndünk nélkül. Ebből leszűrtem, hogy átszállunk. Ferihegyen tudtam meg, hogy a Maldív-szigetekre megyünk, a becsekkolásnál a hölgy elszólta magát. Direkt nem voltam ott a közelben, nehogy meghalljam, de a végén mégis odamentem az útlevélért, és a hölgy kedvesen, széles mosollyal mondta, hogy a bőröndöket a célállomáson, Maléban vehetjük át. Szerintem látta az arcunkon, hogy nagyon meglepődtünk. Ha ez nincs, akkor Dubajban tudtam volna meg, hogy hová megyünk. Nem baj, így is óriási volt a meglepetés. Tíz percig nem tudtunk egymáshoz szólni. Ő azon gondolkozott, hogy vajon hallottam-e, én pedig megpróbáltam feldolgozni a meglepetést.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó