RETRO RÁDIÓ

Timi nyerte el a Nagy Ő szívét - Elárulta a titkát

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 12. 06. 05:20

A TV2 A Nagy Ő műsorában heteken át tartó izgalmas pillanatok, nem várt, meghökkentő fordulatok, drámák és persze temérdek romantika után végre kiderült, a nyergesújfalui lovászlány nyerte el Árpa Attila szívét.

A döntő napon Árpa Attilának lehetősége volt arra, hogy válasszon a döntőben maradt két lány közül, ám azt is megtehette volna, hogy nemet mond nekik és tovább folytatja eddigi agglegény életét.

Nem így tett! A 19 gyönyörű lány közül Timi lett az abszolút győztes, mivel a 32 éves szőke szépség nemcsak, hogy belopta magát a színész szívébe, hanem egyenesen az ujjai köré csavarta.

Attila teljesen odavan Timiért, aki szintén gyengéd érzelmeket táplál a színész iránt (Fotó: TV2)


A lovak és a motorozás szerelmese

Ez bizonyos szempontból várható volt a végső döntés, hiszen Timi kapta az első csókot, elnyerte az első randit és már a beköltözéskor bebizonyította, hogy egy igazán belevaló nő, aki a lovak és a motorozás szerelmese, akárcsak a kiszemeltje.

Más tekintetben viszont a műsor bizonyos pontjain igencsak rezgett a léc. Attila gyakran csalódott, amikor hiába várta, hogy megnyíljon neki és kimutassa az érzelmeit, Timi bizalma pedig megrendült benne, amikor megtudta, hogy a macsó más lányokkal is csókolózott.

Amíg Timi a fellegek felett járt a boldogságtól, Bogi a könnyeivel küzdve távozott a versenyből (Fotó: TV2)


„Nem gondoltam volna, hogy már itt tartunk”

A Nagy Ő szenvedélyesnek tartja magát és szeret romantikázni, Timivel ellentétben, aki sosem titkolta: távol áll tőle az érzelgősség és a szentimentalizmus. A hármas álomrandin Toszkánában azonban bőven kijutott mindebből, amitől egy picit meg is ijedt. A gyönyörű mediterrán város utcáin sétálva egy híd korlátjára közös lakatot tettek, a szerelmesek összetartozásának egyik jelképét.

“Nem gondoltam volna, hogy már itt tartunk” – mondta Timi kissé meglepetten, pedig még a televízió képernyőjén keresztül is egyértelmű volt, hogy minden kettesben töltött pillanatban szikrázik köztük a levegő.

Nem csoda, hogy Attila Boginak - bár nehéz szívvel, de - elmondta, nem tud elképzelni vele egy közös életet, ám ha egy barátra, beszélgetésre vagy egy jó vacsorára vágyik, bármikor a rendelkezésére áll. A 26 éves lány könnyeivel küzdve búcsúzott A Nagy Ő-től.

Attila és a szőke szépség "szerelemlakatot" hagyott Firenze egyik hídján (Fotó: TV2)


„Óriási önismereti utazás”

Timi esetében viszont Attila lelki szemei előtt kirajzolódott egy közös jövő, amelyben igenis helye van a lánynak. A hídon hagyott “szerelemlakat” kulcsának eldobása szimbolikus volt, ezzel a romantikus és igencsak határozott gesztussal adta Timi tudtára: szeretné, ha kéz a kézben haladnának tovább az úton.
"Bár végig bíztam benne, hogy ez lesz a végeredmény, mégis nagyon boldog voltam, amikor Attila előhúzta a pici lakatkulcsot, majd messzire hajította. Hogy mi lehetett a titkom? Talán az, hogy nem akartam mindenáron meghódítani Attilát, hagytam a dolgokat a természetesen medrükben folyni. Nem nyomultam gátlástalanul, de nem lehetett nem észrevenni a vonzalmat, ami köztünk van. Ha jól számoltam, a legtöbb randit is velem töltötte Attila, ez is biztos az előnyömre vált. A finálé után még egy napot kettesben maradtunk Toszkánában, kamerák és stáb nélkül. Felejthetetlen emlék lesz, de nemcsak ez a nap, hanem az egész forgatás. Óriási önismereti utazás, hatalmas kaland, barátságok. Bármikor újra belevágnék!" – nyilatkozta a Bors-nak a nyergesújfalui lovászlány.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.