Létrehozva: 2022.10.26.

Óriási örömhírt jelentett be Hajdú Péter, tavasszal megházasodik

Rendkívül izgága lett Hajdú Péter és szerelme nyolc hónapos kisfia. A pár gőzerővel tervezi az esküvőt és a nászútat. De fiuk mellett alig marad idejük egymásra.

Szerző Ripost

A pár kisfia nyolc hónaposan már sokkal aktívabb, mint a kortársai, így nagy kihívást jelent a szülőknek, akiknek alig marad idejük egymásra. A nászút jó alkalom lesz a kettesben töltött romantikázásra – csak a hot!-nak meséltek a terveikről!

Fotó: Instagram

Hajdú Péter igyekszik kivenni a részét a gyereknevelésből. Van, amiben kifejezetten ügyes, de vannak dolgok, amiket szívesebben bíz a párjára. Ráadásul, ahogy a baba elindult, úgy fokozódtak a vészhelyezetek is, minden pillanatban oda kell figyelniük a szülőknek  - tudta meg a hot!

„Nem szereti altatni, etetni, tisztába tenni, mégis apaszerelem van. Szerintem várakozáson felüli jó kapcsolat van köztük. Kialakult a rendszerünk is, éjszaka a fogacskák miatt mi még felébredünk ugyan, de hajnali 5-6 körül Peti felkel hozzá, és elaltatja. Különleges szuperereje van abban, hogy reggel 7-ig elaltassa, ezért nagyon hálás vagyok neki, hogy ilyenkor még picit pihenhetek” – mesélte Eszter, aki a babázás mellett minden nap dolgozik az újpesti babyspában, majd hozzátette: „Sokkal nehezebb, mint valaha, hisz minden percben baj történhet! Életveszélyes a nyolc hónapos gyerekünk! A csend a legrosszabb, mert még a falon is felhúzza magát, sőt akkor is nagyot tud esni, ki tud csavarodni, ha tartom” .

Fotó: Hot

A fiatal édesanya egyébként már nagyon várja az esküvőt, de a nászutat talán még inkább, hisz akkor ismét elutazhatnak valahova édes kettesben!

„Gondolkodni sincs időnk, de jövő tavasszal megejtjük az esküvőt, összeházasodunk! Még sehol nem tartunk a szervezéssel; magunkat ismerve valószínűleg két héttel előtte fogunk nekiállni! Helyszínt sem néztünk még. Annyit tudok, hogy közepes létszámmal tervezünk: 80-110 főre gondoltunk, ez a család és a barátok nagy része. Nagy elképzelések nincsenek, csak azt szeretnénk, hogy stresszmentes legyen, el tudjuk engedni magunkat, és maradandó élményeket gyűjtsünk. Messzi nászútra nem tudunk menni Domi nélkül, de nagyon vágyom egy közeli, meghitt helyre, ahol ismét kettesben lehetünk” – részletezte Eszter a lapnak, aki közben visszanyerte a régi alakját, így ez már nem akadálya annak, hogy megtartsák a nagy napot!

További részleteket Hajdú Péter, szerelme és kisfiuk életéről a szerdán megjelenő hot! magazinban ismerhettek meg. 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó