Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK
LOVE

Szerző Maca néni

10 hónapja

Az interneten találta meg a szerelmet Szily Nóra

Évek óta vágyott a szerelemre Szily Nóra, aki már több mint egy hónapja megtalálta boldogságát.

Szerző Maca néni

Endrei Judit Korhatártalanul című műsorának volt vendége Szily Nóra, ahol a társkeresésről is szó esett hasonló korú nők esetében. Az újságírónő ekkor bevallotta: bizony, ő már nincs egyedül.

Fotó: Czerkl Gábor

"Mondjuk úgy, hogy volt már randevúm" – nevetett Nóra, aki elárulta, miért vágyott már egy ideje társra. "Én egy bújós vagyok, egy cirógatós, én egy huncut vagyok. Az a nő, aki egyébként helyt képes állni az életében, és teszi a dolgát, és kontroll alatt tart mindent, és a vállán elviszi, amit el kell, de bennem ott él az a kamaszos lány, aki szeret kézen fogva sétálni, aki szeret valakinek a szemébe nézni, aki szereti, ha megfogják a kezét, és megpuszilják vagy megölelik, vagy minőségi időt eltölteni, órákig beszélgetni, együtt zenét hallgatni, közös élményeket átélni. Én nem egy emberre vágyom, aki megváltja az életemet és kifizeti a lakáshitelemet, és megtámaszt engem, mert állok én a két lábamon a földön, hanem akivel együtt többek vagyunk, együtt több örömöt élünk át, én erre vágyom" – fogalmazott Endrei Judit kérdésére a műsorvezető, és elárulta: egy barátja biztatására regisztrált végül annak reményében egy társkeresőre, hogy megtalálhatja a párját. És amint azt posztjaiban láthatjuk, már hat hete boldog kedvese oldalán.

"Nagyon érdekesek voltak rám a reakciók: az első, hogy biztos egy kamuprofil, ez nem lehet a Szily Nóra, a második, ha már mégiscsak, biztos könyvet akar írni ebből, a harmadik pedig az, hogy jövök én ahhoz, hogy a Szily Nóra? Szóval nem egyszerű" – mesélte Nóra, aki pár kellemes találkozáson is túlesett. "Tisztelettudó emberekkel ismerkedtem meg, más kérdés, hogy többnyire vagy leginkább nem volt folytatása. De nekem nem volt rossz tapasztalatom. Biztos azért, mert nagyon szigorú a szűrőm"- mondta. Az újságírónő azóta már többször is posztolt új kapcsolatáról közösségi oldalán, és jól látható, hogy sugárzik a boldogságtól.

Bors

 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Alig takarja valami a hatalmas fenekű e-sportolónő melleit - képek

origo.hu

Erre készül együtt Radics Gigi és Oláh Ibolya

metropol.hu

Le sem tagadhatná, annyira hasonlít Krausz Gáborra a kislánya

magyarnemzet.hu

Suhajda Szilárd felszerelését megtalálták, a holttestét nem – megszólalt a serpa

ripost.hu

Szörnyű fájdalmak gyötrik, 14 évesen már járni sem tud az élsportoló Bogi

magyarnemzet.hu

Véres főpróbát tart a bosszúszomjas Antifa a német városokban

origo.hu

Megdöbbentő, miket akart egy férfi becsempészni Amerikába

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. május 29.: Áldott pünkösd hétfő

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

ripost.hu

Kinyitott a Balaton, kezdődik a szezon: ne lepődj meg, ha ilyen árakat látsz - videó

ripost.hu

Heti horoszkóp: a Nyilas és a Szűz kemény leckét kap, a Bak mindent boríthat

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Nem múlt el a szerelem: L.L. Junior kibékült új kedvesével

LOVE

Küzdelmes utat jártak be – Kapcsolatukról mesélt Debreczeni Zita és Gianni

LOVE

"Tudtuk, hogy egyszer együtt leszünk" – Tíz évet várt egymásra Kozso és gyönyörű kedvese

LOVE

Különös párhuzam: Szabó Ádám minden nőben Tóth Andit keresi?

LOVE

Harsányi Levente: A kapcsolatunk szinte már filmbe illő

LOVE

Kártyavetőnél járt Schmuck Andor, döbbenetes, amit mondtak neki

LOVE

Vastag Csaba kimondta a boldogító igent? Váratlan hírek az énekes titkos esküvője kapcsán

LOVE

Puskás-Dallos Petiék ledobták a cukiságbombát - Videó