tóth gabi
A zenészpáros a napokban ünnepelte a házassági évfordulóját. Ez a több mint négy évtized a szórakoztatóiparban duplának számít.
Balázs Klári és Korda György épp kettesben ülnek a nappaliban, régi képeket nézegetnek, amikor a Bors munkatársa telefonon belezavar az idillbe. A készüléket, mint általában, Klárika veszi fel csilingelő hangon, ő kérdezi meg, hogy milyen ügyben keressük őket… Amikor meghallja a témát, hogy a házassági évfordulójukkal kapcsolatban, a háttérből – az egyébként mostanában ritkán nyilatkozó – Gyuri bácsi is közlékennyé válik.
"Klárikám az egyetlen nő az életemben, és én ezt már negyven évvel ezelőtt is pontosan tudtam!" – mondta Korda György a Bors pénteki lapszámában, majd így folytatta: "Annak idején azért szerettem bele, mert szép volt, okos, diplomatikus és vicces. Ez utóbbi egyébként a legfontosabb, hiszen humor nélkül semmit sem ér az élet, képtelenség a nehéz időszakokon túllendülni. Ez a hosszú, 42 éve tartó házasság valójában Klárikán múlt."
"Aki azt mondja, hogy egy házasságban csak öröm és boldogság van, az nyilvánvalóan hazudik" – vallja Balázs Klári. Az énekesnő nem is titkolja, hogy nekik is voltak nehéz időszakaik, nem is kevés. "A szórakoztatóiparban minden együtt töltött év duplának számít, ebben semmi túlzás nincs" – veszi át a szót Balázs Klári. "Mi a színpadon élünk, sok rajongónk van, akik nemcsak a rivaldafényben szerettek volna látni minket, hanem akár a hálószobájukban is… Szóval sok kísértés volt az életünkben. Gyuriért éltek-haltak a nők, és bizony nekem is volt számos megkeresésem sármos férfiaktól, akik szívesen elvittek volna magukkal. Hogy miért nem mentünk mégsem? A titok valószínűleg abban van, hogy nem csak szerelmespár vagyunk Gyurival, de legjobb barátok is. Nem volt az a jóképű férfi vagy csinos nő, amelyikért megérte volna felrúgni azt a betonbiztos szövetséget, ami köztük másodpercek alatt kialakult…"
Amikor azt kérdeztük a házaspártól, hogy miként tudtak átlendülni a felmerülő problémákon, ismét Klári veszi magához a szót: "Gyurikámmal sok ütközési felület volt, és van a mai napig is, de a helyzet az, hogy én nagyon kompromisszumkész vagyok, akár hangnemkeresésben is… Vagyis, ha addig bosszantom, amíg látom, hogy hamarosan robbanni fog, azonnal stílust tudok váltani, és máris rendeződik a helyzet" – mondja kacagva az énekesnő, aztán hozzáteszi: "Nem volt mindig minden tökéletes az életünkben, de – becsület szavamra mondom – soha, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy elváljak. A Jóisten akarta talán úgy, hogy mindvégig együtt maradjunk. És persze az a végtelen bölcsességem, hogy tudtam, mikor kell félrenézni vagy lenyelni azt, amit éppen kimondanék… Nos, ez a hosszú házasság titka!"
Korda György erre így reagált:
"Mert egy jó Klári mindent megbocsájt" – nevetett Gyuri bácsi, aki csak ismételni tudta Klárikát: "Ő mindig tudja, hogyan szóljon hozzám és mikor. Ez a tisztelet és odafigyelés egymás iránt a legtöbb, amit adhatunk egymásnak."