Létrehozva: 2022.05.01.

Ezt köszönhetik a magyar sztárok az édesanyjuknak

A Ripostnak hazai hírességek vallottak arról, mit köszönhetnek az anyukájuknak.

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján köszöntik az édesanyákat. A Ripost7-nek hazai hírességek vallottak arról, mit köszönhetnek az anyukájuknak


Gáspár Evelin: Tőled kaptam a végtelen türelmem

 

Evelinnek nem volt éppen szokványos gyermekkora, hiszen kislányként már egy ország nézte, ahogyan határozottan kialakította a helyét a Gáspár családban. Gyakran állt ki igazáért édesapjával szemben, de édesanyjával szinte sosem vitázott és ez a mai napig így van. „Nagyon hálás vagyok, amiért ő lett az én anyukám. Ahogy idősödöm, egyre több és több közös vonást fedezek fel benne és bennem. Tőle kaptam például a végtelen türelmemet, amire nekem is éppen akkora szükségem van, mint neki. De neki köszönhetem a temperamentumomat és az igazságérzetemet is, amit mindkettőnknél patika mérleggel mért a sors. Számíthatok rá és ért engem akkor is, amikor más talán nem. Szóval drága anyukám, mindent köszönök és nagyon boldog anyák napját kívánok neked innen is! 


 

Baronits Gábor: Édesanyám a mai napig elvarázsol

 

Baronits Gábor már gyerekkorában megtapasztalta, milyen elveszíteni valakit, aki számára nagyon fontos, ugyanis még csak 10 éves volt, amikor édesapja elhunyt. Talán ezért is történhetett, hogy édesanyjával, a híres bűvésszel, Ungár Anikóval már-már szinte misztikus a kapcsolata, amit természetesen idén is megünnepelnek május első vasárnapján.

 

Mikor egy gyerek megtapasztalja, milyen elveszíteni valakit, rájön, hogy minden mulandó, és akkor megszűnik a felhőtlen gyerekkor. Édesapám halála után rájöttem, hogy ez bármikor megtörténhet édesanyámmal is. Rettegve féltettem őt. Édesanyám a mai napig elvarázsol” - nyilatkozta Baronits.

 

Bódi Csabi megható sorokkal köszöntötte édesanyját


 A népszerű énekes többször is hangoztatta, hogy a legfontosabb dolog az életében a család. Csabi most Anyák napja alkalmából üzent lapunkon keresztül édesanyjának, Bódi Margónak.


 

Édesanyámnak amit mondani tudok, az annyi, hogy nagyon szépen köszönöm, hogy szerethetek, és hogy viszont szerethetnek engem! Itt a gyermekeimre gondolok. A legnagyobb ajándék nem a saját életem, amit édesanyámtól kaptam, hanem a gyermekeim élete. Az ember persze hálát ad a saját életéért, de ha nincs édesanyukám, akkor én sem, és a gyermekeim se lennének, akik számomra a legfontosabbak. Azt üzenném még neki, hogy nagyon-nagyon szeretem, sok egészséget és boldogságot kívánok! Nem csak csodás édesanya, de csodálatos nagymama is!” - mondta lapunknak Csabi. 

 

 

Antal Timit minden nap meglepi a kislánya

 

Az énekesnő rendkívül szerencsés, hiszen nagy és összetartó családot alkotnak férjével, Demko Gergővel, lányukkal, a két és féléves Emmával, valamint a határon túl élő nagyszülőkkel és dédszülőkkel. 

„A mi családunkban mindig jellemző volt egymás támogatása, a szüleimtől és a nagyszüleimtől rengeteg szeretetet kaptam. Nemcsak anyák napján mutatom ki feléjük a szeretetemet, de ez az ünnep természetesen nagy jelentőséggel bír számomra, főleg, amióta én magam is édesanya vagyok” – árulta el a Ripost7-nek Timi, aki nagyon büszke a kislányára.

„Emma nagyon nyitott, érdeklődő gyerek, aki már egészen kicsi korától kezdve nagyon szereti a könyveket, mondókákat és dalokat. Fontos számunkra a hagyományok tisztelete, így nagyon sokat már kívülről tud, és mindig meghat, ahogy hallgatom őt. Tudom, minden anyukának a saját gyereke a legokosabb, és ez így is van rendjén. Nemcsak anyák napján, de rendszeresen elmondja nekem, mennyire szeret, és ilyenkor nehéz megállnom, hogy ne érzékenyüljek el. A családi összetartás számunkra nagyon fontos, Gergő anyukáját és nagymamáit is megköszöntöm ezen a napon és az enyéimet is. Szerencsésnek érzem magam, mert láthatom, mennyire szoros kapocs köti össze Emmát a nagymamáival és a dédmamáival is.”

Emma ősszel óvodába megy, így egy év múlva Timit már az óvodai anyák napján köszönti a kislánya.

Már előre meghatódom a gondolattól, biztos, hogy nem bírom majd ki sírás nélkül, de idén egyelőre itthon, családi körben ünnepeljük majd az anyák napját.”


 

Családi fotókat nézegetve nosztalgiáznak Németh Kristófék

 

Hatalmas virágcsokorral köszönti anyák napján édesanyját és a keresztanyját is a Fórum Színház igazgatója. Németh Kristóf a Ripost7-nek mesélte el, hogyan telik a családjukban a jeles nap.

Mint minden anyák napján, természetesen most is személyesen köszöntöm fel édesanyámat és a keresztanyukámat is egy nagy virágcsokorral. Most az a terv, hogy elmegyünk anyukámért, elhozzuk Szentendrére, és nálunk tölt egy éjszakát. Az utóbbi években rendszeressé vált, így most is biztosan előkerülnek majd a családi fotóalbumok. Nosztalgiázunk a múlton, gyerekkoromban készült képeket nézünk, köztük olyanokat is, amikor anyu várandós volt velem. Mindig jó érzéssel tölt el végignézni ezeket a felvételeket, és anyunak visszaemlékezni, milyen volt a 70-es évek közepén, amikor anyuka lett. Egyébként évről évre új történetek is előkerülnek a gyerekkoromból, és mindig jót mosolygunk ezeken. Anyukám, most már két évtizeddel van túl egy sztrókon, és egy dolog maradt vissza, az úgynevezett afázia, azaz beszédnehézség. De, ha ilyen régi, kedves történetekről van szó, mindig folyékonyan tud beszélni. Olyan érdekes, mintha ez a szörnyűség meg se történt volna vele” - fogalmazott Kristóf.

Fotó: Németh Kristóf

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek