Létrehozva: 2022.03.03.

Újabb részletek derültek ki Mádai Vivien kapcsolatáról

A Mokka műsorvezetője állítólag már össze is költözött ügyvéd szerelmével.

Szerző ripost

Információk szerint Mádai Vivien és szerelme, Dávid kapcsolata szintet lépett, már az összeköltözésen is túl vannak. Úgy tudni, Buda egyik legexkluzívabb kerületében, egy csodás panorámát nyújtó luxuslakásra esett a páros választása.

Mint ismeretes, elsőként a Ripost írta meg, hogy Vivienre a válás után ismét rátalált a boldogság. A tévés saját magát buktatta le még decemberben egy instagramos fotóval.

Fotó: TV2

"A kapcsolatuk tavaly nyár óta tart, és Vivien azóta szárnyal. Bár a válását csendesen intézték Zolival, nem voltak hangos viták, mégis megviselte lelkileg. A szerelem azonban hamar kirántotta a szomorúságból. Amikor bemutatták őket egymásnak, rögtön megvolt a szikra közöttük" – árulta el a Blikknek egy ismerős.

Boldogságukat már nem nagyon tudják titkolni, környezetükben egyre többen szereznek tudomást a kapcsolatról. Sőt, a műsorvezető is egyre bátran posztol az Instagram-oldalán a privát szférájáról. Így derült ki, hogy már a karácsonyt is együtt töltötték.

Dávid előző kapcsolatából is született egy gyermek. Ő is fiú, egy idős Zénóval. Állítólag már a gyerekek is jó ideje be lettek avatva a kapcsolatba

 – tette hozzá az informátor.

 

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól