RETRO RÁDIÓ

Andrei Mangra egyszer és mindenkorra tisztázta: Ezt érzi Tóth Andi iránt

Andrei Mangra egyszer és mindenkorra tisztázta: Ezt érzi Tóth Andi iránt
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2022. 01. 20. 20:50

A Dancing with the Stars profi táncosa végre tiszta vizet öntött a pohárba.

Csak úgy izzott a levegő Tóth Andi és Andrei Mangra között a Dancing with the Stars második évadában, talán ennek is köszönhető, hogy megnyerték a műsort.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

Már a show közben felröppentek olyan pletykák, hogy Andrei és Andi között sokkal több van, mint barátság, később ezek csak erősödtek, hiszen a két fiatal a Dancing után is gyakran összejárt, sőt, udvaroltak is egymásnak a közösségi oldalakon.

Andrei Mangra most a hot!-nak adott interjújában öntött tiszta vizet a pohárba, és vallott Andihoz fűződő érzelmeiről.

„A versenytáncban annál sikeresebb egy páros, minél hosszabb a kapcsolatuk. Az én életem nem így alakult. Az első táncpartneremmel valóban összejöttem, és öt évig voltunk együtt. A többi néggyel már nem. Minden táncról meg kell érteni, hogy miről szól, és az izmaiddal, a testeddel, az elméddel át kell lényegülni. Ilyenkor nem szerepet játszunk, hanem teljesen átéljük a táncot – emiatt hiszi a közönség, hogy együtt vagyunk. Valójában csak barátok vagyunk Andival. Azért vagyunk jó barátok, mert nem vagyunk együtt. Igazából udvarolunk egymásnak – vicces, de ezt csináljuk. Őszintén szólva, nagyon jól megértettük egymást a műsor alatt: olyan volt, mintha lenne egy társam, akinek elmondhattam az örömömet, a bánatomat” – mondta őszintén Andrei, aki jelenleg szingli, de köszöni szépen, jól elvan egyedül.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.