tóth gabi
Mischinger Péter az Exatlon első évadából lehet ismerős a nézők számára. Most elárulta, mi történt vele az elmúlt hónapokban.
Fenekestül felfordult az élete az Exatlon Hungary után Mischinger Péternek! Az első évad Kihívója bevallotta, a verseny után sokáig nem találta a helyét, azonban most már az élete egyik legboldogabb időszakát éli.
„Az Exatlon után volt egy óriási mélyrepülésem, és ez a tavalyi évben is folytatódott. A szakmai karrierem volt az, amiben tudtam kapaszkodni. Az idei év viszont sok változást hozott. Hobbi, munka, párkapcsolat terén. Azt gondolom, hogy most minden nagyon jól működik” – kezdte Péter, majd hozzátette: most úgy érzi teljes az élete. Barátnője mellett nagyon boldog, és akár hamarosan a lánykérésre is sor kerülhet.
„Valamikor február környékén összeismerkedtem egy nagyon kedves, csinos lánnyal. Szépen alakul az egész. Én nagyon bízom benne, hogy végre belőle feleség lesz. Nagyon ritka ez, és igyekszem nem elszólni, de nem emlékszem ilyenre az elmúlt évekből, hogy ennyire rendben lett volna minden” – jelentette ki az egykori Kihívó.