Létrehozva: 2021.04.24.

Dúl a szerelem: romantikus fotót osztott meg Hajdú Péter

Hajdú Péter és menyasszonya, Eszter hamarosan összeházasodnak. Legújabb fotójuk is bizonyítja, hogy boldogabbak együtt, mint valaha.

Bár számos veszteség érte őket az utóbbi időben, Hajdú Péter és kedvese, Eszter minden nehézség után felálltak a padlóról, most pedig láthatóan boldogabbak, mint valaha.

A műsorvezető és menyasszonya kétszer is átment a poklon a tavalyi évben. Decemberben Eszternél méhen kívüli terhességet diagnosztizáltak, és csupán csak Hajdú lélekjelenlétének köszönhető, hogy időben kórházba került; órákon múlt az élete.

Hajdú Péter hamarosan feleségül veszi Esztert
Fotó: Szabolcs László

Nemrégiben azonban kiderült, hogy Eszter tavaly augusztusban is várandós volt: ikreket várt, de miután sem az ötödik, sem a hatodik héten nem érzékeltek szívhangot az ultrahangnál, az orvosnak meg kellett szakítania a terhességet.

A sok fájdalom ellenére Péter és Eszter esküvőt, családot terveznek. Terveik szerint két éven belül egybekelnek, és a családalapításról sem mondtak le.

Ezt bizonyítja a legújabb közös fotójuk is, amit Hajdú az Instagramon osztott meg, és amelyen csak úgy árad belőlük a harmónia: látszik, hogy egymás mellett megtalálták azt, amire mindig is vágytak.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!