RETRO RÁDIÓ

Nem bírta a férfi nélkül: Vajna Timit Miamiban kapták rajta

Vajna Timi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 18. 20:20

Mint kiderült, Vajna Timi és exe megpróbálja rendezni a kapcsolatát.

Egy hete, derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy vége szakadt Vajna Timi és tehetős kedvese, Zoli egy éve tartó románcának. Aztán az is kiderült, hogy a szakítás hírekor Timiék már épp újra közelítettek egymáshoz. A Bors most megtudta, hogy Zoli a napokban repülőre szállt és kiutazott szerelméhez, hogy megmentse a kapcsolatukat.

Zoltán gyakran járt vendégségben Vajnánál, de csak a filmmogul halála után lett komoly a kapcsolatuk
Fotó: Bors

„Úgy tudom, Zoli múlt hét kedden utazott ki Vajna Timihez. Képtelen őt elengedni és békülni akar. Timi is hasonlóan érez, teljesen bele van zúgva” – árulta el a pár egyik közeli ismerőse, aki azt is elmondta, hogy egy közös nyaraláson akarják átbeszélni a problémáikat, aminek helyszíne nagyon úgy fest Miami lett.

Az örökösnő a közösségi oldalán a napokban egy ottani luxus szállodából jelentkezett be, és videózta le követőinek a pazar kilátást a szobájukból. Ez igazán nagy a fordulat azután, hogy nemrég még szakításról szóltak a hírek.

A festői óceánpartnál keresni sem lehet romantikusabb helyet, hogy két szerelmes újra egymásra találjon, ám a párnak bőven akad mit átbeszélni. Kapcsolatuk ugyanis sarkalatos ponthoz érkezett. Hiába a lángoló szerelem, a 38 éves örökösnő a gyerekkérdést még mindig halogatja… A Bors kiderítette, Timi miért vár ennyit a családalapítással, s mi okoz neki ekkora fejtörést.

További részletek a Bors pénteki lapszámában és a BorsOnline-on!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.