Létrehozva: 2021.03.05.

Szerelem az Exatlonban: kiderült, mi az igazság

Sok rajongó fantáziáját foglalkoztatja, hogy milyen kapcsolat lehet a versenyzők között, akik látványosan közelebb kerültek egymáshoz. Csak barátság, vagy szerelem az Exatlonban?

Sok Exatlon rajongóban felmerült már a kérdés, hogy egy-egy versenyző között talán több is lehet, mint barátság: nevezetesen szerelem az Exatlonban. A legtöbben talán Szabó Benő és Kőnig Anna, illetve Szabó Franciska és Szarka Ákos kapcsolatán gondolkoztak el.

Lapunk azonban kiderítette, mi a teljes igazság.

Az Exatlon Hungary harmadik évadában többen is közelebb kerültek egymáshoz. Sokak között erős barátság szövődött
Fotó: TV2

Búzás Dóri és Kővári Viktor

Viktor, ahogy megérkezett a Kihívók közé egy percig sem tagadta, hogy Dóri bizony felkeltette az érdeklődését. Az irodavezetőként dolgozó fiú ezt megpróbálta a lány tudtára adni, egyre közelebb is kerültek egymáshoz.

„Nagyon tetszik a személyisége, amilyen ő maga, ahogy a pályán viselkedik, meg azon kívül. Lelkileg is passzol, nagyon jókat szoktunk beszélgetni, ő áll hozzám itt a legközelebb. Mindig is tetszettek a mosolygós, spor­tos lányok” – árulta el korábban Viktor, ám úgy tűnik, kettejük kapcsolata megrekedt egy szinten, inkább barátként tekintenek egymásra... Ráadásul a Kihívók úgy vették észre, hogy Viktor már másfelé kacsintgat.

Szente Gréta és Kővári Viktor

Ferenc Vivi és Kőnig Anna az utóbbi időben észrevette, hogy Viktor kivetette a hálóját az egyik újonnan érkezett versenyzőre, Grétára. A lányok ezt részletesen meg is vitatták a faházban.

„Dórival nem lett belőle semmi, az a szál ott megszűnt. Viktor most új vizekre evezett. Barátkozik, ismerkedik, akivel lehet. Lehet, hogy csak egy jó kis barátság kezdete, de ki tudja, mi lesz még ebből. A Viktor egy bika” – viccelődött Vivien.

Kőnig Anna és Szabó Benő

A két Kihívó nagyon közel került egymáshoz az elmúlt hetek alatt, érzéseiket pedig egyáltalán nem titkolták. Nem csoda, hogy Annát nagyon megviselte, miután Benő kiesett a játékból. A fiatal versenyző elárulta, a továbbiakban is szeretné majd tartani a kapcsolatot Annával, hiszen nagyon jó barátság alakult ki közöttük. Sőt, szeretné megismerni a lány párját is majd.

„Biztos vagyok benne, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot Annával. Ha hazaér, és békén hagyják egy kicsit a rajongók, akkor az lesz az első, hogy meglátogatom. Megismerem a kutyáját, és remélem a barátját is bemutatja.”

Szabó Franciska és Szarka Ákos

A Bajnok az elmúlt napokban nagyon közel került Francihoz, hiszen ahogy mindenkit, őt is megérintette a lány balesete. A legtöbben talán itt kezdtek el találgatni, hogy kettejük között több is lehet, mint barátság, azonban Ákos tisztázta a helyzetet.

„Francira ugyanúgy csapattársként tekintek, de ott van az a plusz, hogy hasonló korosztály vagyunk, emiatt sok mindent hasonlóan látunk, vagy éppen hasonló dolgokat éltünk meg. A balesetnél egyértelműen megmutatkozott, hogy komoly érvágás lenne, nekem és a csapatnak is, ha esetleg elveszítenénk Francit” – mondta lapunknak a Bajnok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó