Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.30.

Titkos lagzi: 35 évesen már a harmadik férjét fogyasztja a hollywoodi bombázó

Scarlett Johanssont ismét a feleségeként mutathatja be valaki, kérdés, hogy ez most tovább tart-e, mint 3 év.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy 12 éven belül három férfi is oltár elé vezette őket. A mindössze 35 éves Scarlett Johansson azonban már eme szűk elit tagja, miután kiderült, hogy nagyjából egy hete harmadszor is férjhez ment.

Fotó: Getty Images

A mostani szerencsés Colin Jost producer, akivel az előző, 2017-es válása óta alkot egy párt Scarlett. A Marvel-filmes univerzum Fekete Özvegye és Jost szűk körben, a járványhelyzet miatt hozott intézkedések teljes betartásával mondták ki az igeneket New Yorkban.

Johansson előző két házassága egyaránt 3 évig tartott. Előbb Ryan Reynolds neje volt 2008 és 2011 között, majd Romain Dauriac francia újságíróé 2014-től 2017-ig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 5.: a Rák meghatódik, a Skorpió nagy hatással van valakire

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka