RETRO RÁDIÓ

Szülés előtt nem sokkal utazott el az országból Antal Timi

Szülés előtt nem sokkal utazott el az országból Antal Timi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 24. 11:20

Az énekesnõ és férje már nagyon várják elsõ gyermekük világrajövetelét, Emma érkezése elõtt azonban még elutaztak a szüleikhez.

Izgatottan várja első gyermeke születését Antal Tímea és férje, Demko Gergő. Az énekesnő augusztusra van kiírva, ezért július elején koncertezett utoljára, ám az utóbbi hetek is eseménydúsan teltek, a házaspár ugyanis autóval Erdélybe és Felvidékre ment a családjukhoz. 

"Az utóbbi napokban utaztunk, mert Gergővel megbeszéltük, hogy a kicsi születése előtt szeretnénk még meglátogatni pocakosan a szüleinket Erdélyben. Szerencsére zökkenőmentes volt a látogatás, bár be kell vallanom, hogy most már kicsit fáradékonyabb vagyok, mint korábban" - mondta el a %RIPOST%-nak mosolyogva Timi.

Bár a kismama az első gyermekét várja, Timi mégis sok mindent tud a szülésről, hála a négy alkalmas szülésfelkészítőnek, amin férjével együtt vettek részt.

"Apás szülésre készülünk, ezért Gergő is elkísért a tanfolyamra, ahol mindent megtudtunk arról, hogyan zajlik majd a gyermekünk világrajövetele. Persze jól tudom, hogy van, amikor a természet közbeszól, de bízom benne, hogy a mi esetünkben minden úgy alakul majd, ahogy elterveztük. Szerencsére nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, és hiszek abban, hogy ezt a baba is érzi."

A babaszoba már majdnem kész van, Timi pedig a kórházi táskát is gondosan bepakolta.

"Nem félek a szüléstől, nagyon várom már, hogy átéljem ezt a csodát, akármilyen fájdalmas is. Alig várom, hogy találkozhassak Emmával, és a karjaimban tarthassam őt!" - fogalmazott boldogan az énekesnő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.