Létrehozva: 2019.02.14.

Romantika helyett munka: Így ünneplik a magyar sztárok a Valentin-napot

Többségüknek csak este lesz idejük egy kis összebújásra.

A sztárok általában nem szeretik szerelmi életük minden pillanatát megosztani a nagyközönséggel, ám a %RIPOST%-tal most kivételt tettek Valentin-nap alkalmából! Kiderült, többségüknek ez a nap sem lesz más, mint a többi, nagy részük dolgozni fog, és legfeljebb csak este lesz idejük egy kis összebújásra.

Hódi Pamela és kedvese csak este látják egymást

Hódi Pamela egy éve alkot egy párt a focista Tóth Bencével. A szerelmesek boldogsága töretlen. Minden időt, amit tudnak, együtt töltenek, ám mivel Bencét szerződés köti vidékre, még nem tudtak összeköltözni. Épp ezért minden közösen töltött percnek megadják a módját. Együtt készülnek a Valentin-napra is, de közben másokra is gondolnak. Pamela a minap Instagram-oldalán egy jópofa ajándékötlettel rukkolt elő. Személyre szóló telefontokot lehet csináltatni rajta keresztül. Természetesen Bencével is megajándékozzák egymást, azonban meglehet, hogy a munkájuk miatt, csak az estét tölthetik együtt a szerelmesek napján. Akkor viszont biztosan adnak majd a romantikának.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,

Balázs Andiék nem bírják a puccos éttermeket

Andiéknál ugyan lenne igény a romantikára, a színésznő idén is dolgozik a szerelmesek napján. Andi ennek ellenére nem csalódott, elmondása szerint ugyanis kedvese kifejezetten romantikus alkat, és gyakran rukkol elő meglepetésekkel.

"Nem vagyunk nagyon Valentin-nap pártiak, de azért minden csajban van egy kis igény a romantikára. Tavaly is kaptam egy mini lufit, kedvesem váratlanul előrántotta a kabátjából, nagyon cuki volt. Arra nincs bennem igény, hogy foglaljunk asztalt egy puccos étterembe, viszont az aranyos, amikor meglep valamivel. Volt, hogy egy kilapult csokit húzott elő a párna alól" - mondta lapunknak Andi.

Nagy Bogi Valentin-napon is A Dalra készül

A fiatal énekesek, Nagy Bogi és Varga Szabolcs még a Sztárban Sztár +1 kicsi forgatásain ismerkedtek meg egymással, amiből először barátság, majd szerelem szövődött közöttük. Kapcsolatuk azóta is töretlen, nem rég ünnepelték egyéves évfordulójukat.

„Most volt az egyéves évfordulónk Szabival, akkor is meglepett egy aranyos ajándékkal, és szerintem ez Valentin-napon sem lesz másképp. De emellett készülök A Dal elődöntőjére is, hiszen a második adásban kaptam helyet, az pedig szombaton lesz. De egymásra mindig lesz időnk!” – mesélte A Dal válogatója után a fiatal énekesnő.

Sári Évi vidéken lép fel

Sári Évi is azok közé tartozik, akik nem romantikázni, hanem dolgozni indulnak a szerelmesek napján. Õ Gyöngyösön ad majd Valentin-napi koncertet.

"Az a helyzet, hogy aki ebben a szakmában dolgozik, az megszokta, hogy amikor más pihen, akkor ő dolgozik. Ezt a barátaimmal is kicsit nehéz volt megértetni, de a párom már elfogadta" - mesélte a %RIPOST%-nak az énekesnő.

Pirner Alma: Nem csak évente egyszer kell ünnepelni!

Alma a legszerencsésebb, hiszen közel öt éve él boldog házasságban férjével, Attilával, és kivételesen nem munkával tölti majd a szerelmesek napját. Rengeteg energiát fektetnek a kapcsolatukba azért, hogy a mai napig ugyanolyan intenzív legyen a szerelmük, mint a legelején.

„Mi nem évente egyszer, Valentin-napon ünnepeljük a szerelmünket, hanem folyamatosan. Azért, hogy égjen a tűz, rendszeresen tenni kell: mi hetente vagy havonta legalább egyszer egymásra szánunk néhány órát, amikor nem, mint anyuka és apuka, hanem, mint nő és férfi töltünk együtt időt. Hétfőn értünk haza Marokkóból, ahol egy hetet töltöttünk együtt, éppen ezért Valentin-napon nem csapunk nagy ünneplést. De napközben, amíg a kisfiunk az óvodában lesz, elmegyünk együtt ebédelni, és minőségi időt töltünk egymással” – mondta Alma a %RIPOST%-nak.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Alma / Absolutely Woman (@almapirner) által megosztott bejegyzés,

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól