
Mészáros Árpád Zsolt az ünnepekkor akarta oltár elé vezetni menyasszonyát.
Nagy tervei voltak az ünnepekre Mészáros Árpád Zsoltnak, ám arra nem számított, hogy komoly akadályokba fog ütközni.
![]()
Eltervezte ugyanis, hogy az oltár elé vezeti menyasszonyát, Brigit, ám a 28 éves szépség „kikosarazta”. Nem kell azonban a legrosszabbra gondolni: csupán abba nem ment bele MÁZS legkisebb gyermekének édesanyja, hogy két tanúval, szűk körben esküdjenek meg.
Brigi szeretné megadni a módját, nagy lakodalomról álmodik, így majd csak akkor házasodnak össze, ha idejük engedi. Két évvel ezelőtt már megvolt az eljegyzés, és azóta is úgy élnek, mintha már házasok lennének.
„Brigi gyűrűjébe a korának megfelelően 26 kő került, míg az enyémbe négy, melyek a gyermekeimet jelképezik” - árulta el a Budapesti Operettszínház szólistája a Blikknek.
A színész azt is bevallotta, párja bámulatosan bánik a gyerekekkel, azonnal megtalálta a hangot MÁZS fiaival és lányával. „Bámulatos módon vált a pótanyukájukká. Fiatal korát meghazudtolva tartotta össze a családot.”







