RETRO RÁDIÓ

Így bűvölte el Benkő Dánielt fiatal kedvese

Így bűvölte el Benkő Dánielt fiatal kedvese
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 01. 05. 23:10

A lantmûvész és fiatal múzsája között még mindig lángol a tûz. Benkõ Dániel latin szeretõ módjára viselkedik a táncparketten Bazsarózsa mellett.

Benkő Dániel és ötven évvel fiatalabb kedvese, Bazsarózsa már két és fél éve együtt vannak, a tüzet állításuk szerint nap, mint nap táplálják. Hol néhány obszcén megjegyzéssel, máskor pedig egy forró tangóval.

"Az argentin tangó számomra a harmóniát képviseli, ez a tánc a szexnél egy minőséggel feljebb van, Bazsa ennek a tudora. Sokat tanultam tőle az utóbbi időben, például frissességet, fiatalságot, vágyat és türelmetlenséget" - vélekedik Benkő Dániel, akit nem csak a művészetben inspirálja fiatal barátnője, hanem abban is, hogy egészségesebb életmódot folytasson, hiszen a páros örökre végzett az állati eredetű ételek fogyasztásával.

Bazsarózsa elmondása szerint nincs is szüksége húsra, hiszen szerinte Dániel igazi oroszlán módjára viselkedik a kapcsolatban. 

Benkő Dániel fél év múlva betölti a 71-et és még mindig bírja az iramot. A lantművészt elmondása szerint a vegetáriánus életmód, Bazsarózsa szerelme és az állandó testmozgás kombinációja tartja fiatalon. Bazsarózsa úgy véli, Benkő Dániel még mindig vonzó férfi, akitől rengeteget tanul a férfi-női szerepekről és a szexualitásról, ami állítása szerint még mindig tökéletesen működik kettőjük között.

 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.