6 éve

Megijesztette Benkő Dániel férfiassága fiatal párját

A 19 éves Bazsarózsa szerint a lantmûvész egy jóságos szatír, aki folyamatosan tanítja õt - az ágyban is.

Úszik a boldogságban a 69 éves Benkő Dániel és párja, Bazsarózsa - pedig a kapcsolat kezdetben teli volt nehézségekkel. A fiatal nő ugyanis konzervatív családból származik, míg a lantművészre inkább a nyíltság jellemző. Bazsarózsa viszont egy idő után már nem érezte kényelmesen magát a régi környezetében, egy nagy váltásra vágyott, Dániel mellett pedig egy teljesen új világba csöppenhetett. Ebben a világban azonban a fiatal lány új tereppel ismerkedhetett meg: a szexualitással!

 

"Hazarohantam, mikor először megláttam az "izéjét". Minden téren, így a szex terén is el voltam tévelyedve, és Dániel tanított és tanít a mai napig, hiszen még csak az út felénél járunk. Õ egy igazi mester, aki egészen más vizekre vitt engem, és azt kell mondanom, sok korombeli férfi elbújhat mögötte. Nagyon magasra tette a mércét, egy igazi jóságos szatír"

- mesélte a Lokálnak Bazsarózsa.

Dániel hasonlóképpen gondolkodik a lányról: Bazsarózsa az első nő az életében, aki százszázalékosan odaadta magát neki. A művész szerint karmikus kapcsolat az övék, és mindketten készen állnak a gyerekvállalásra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrült hangulat a Puskás Arénában

origo.hu

Megverték Opitz Barbit egy budapesti plázában

borsonline.hu

Kandász Andrea férje is megjárta a Mount Everest-poklot, ezt üzente Suhajda feleségének

ripost.hu

Gyermeke sírására riadt az éjszaka Molnár Guszti exfelesége, kórházba kellett vinni

mandiner.hu

Ez lehet Putyin nagy terve Zelenszkij szerint

origo.hu

Mérgező élelmiszereket hív vissza a Lidl, ne egye meg azokat!

astronet.hu

Júniusi angyalhoroszkóp 2023: mit üzen neked az őrangyalod?

ripost.hu

Szandi gyászol: „Amikor megkaptam a hírt, hosszú percekig sírtam”

ripost.hu

Itt az újabb sztárszakítás? Pedig a TV2 sztárja már a családalapítást tervezte

mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Ő a következő? Sármos férfit ölelgeti Szabó Zsófit – Fotó

LOVE

Nem múlt el a szerelem: L.L. Junior kibékült új kedvesével

LOVE

Küzdelmes utat jártak be – Kapcsolatukról mesélt Debreczeni Zita és Gianni

LOVE

"Tudtuk, hogy egyszer együtt leszünk" – Tíz évet várt egymásra Kozso és gyönyörű kedvese

LOVE

Gyermekük születésének napjára tervezi a nagy dobást a TV2 sztárpárja

LOVE

Harsányi Levente: A kapcsolatunk szinte már filmbe illő

LOVE

Kártyavetőnél járt Schmuck Andor, döbbenetes, amit mondtak neki

LOVE

Vastag Csaba kimondta a boldogító igent? Váratlan hírek az énekes titkos esküvője kapcsán