6 éve

Kiderült az igazság: Csúnyán átverte vőlegénye Weisz Fannit

Péter mindent szerelme, a gyönyörû siket modell háta mögött intézett.

Weisz Fanni és szerelme, Hajmásy Péter nehéz időszakot tudhatnak a hátuk mögött. Sokat harcoltak az elmúlt hónapokban, mindez azonban még inkább megerősítette őket abban, hogy egymással szeretnék leélni az életüket. Fanni ezért is mondott igent a lánykérésre.

"Egy divatbemutatón láttam először, de akkor még mind a ketten párkapcsolatban éltünk. Bejelöltem Facebookon, de csak öt hónappal később kezdtünk el beszélgetni, amikor már mind a ketten szinglik voltunk" – kezdett bele Péter, majd Fanni azonnal átvette a szót.

"Én meg nem értettem, miért nem szól hozzám" – nevetett a fiatal lány, aki végül megkapta a várva várt üzenetet, és hosszú heteken át levelezgetett az akkor Debrecenben kosarazó férfival. Találkoztak, és rájöttek: őket egymásnak teremtették. Azóta is dúl a szerelem a fiatalok között.

Bár Péter titokban készült a lánykérésre, minden Fanni szemei előtt zajlott.

A gyűrűt úgy vettem meg, hogy Fanni ott volt mellettem az ékszerüzletben.

"Az órámra mutogatva kértem meg az eladót, hogy titokban mérjék le az éppen a gyűrűket nézegető Fanni ujját, mert szeretném megkérni a kezét. A leánykérést többször említettem a barátainknak is, amikor éppen nem figyelt, mert épp a telefonját böngészte."

"Mindig észreveszem, ha valamit sumákol, de még csak nem is sejtettem, mire készül. Annyira meglepődtem, hogy majdnem egy percig csak bámultam rá,

ahogy ott térdelt előttem a műtött lábán, kezében a gyűrűvel. Sokkot kaptam

– emlékezett vissza a Blikknek nevetve Fanni, aki természetesen igent mondott.

"Nagyon szeretem, imádom, hogy úgy beszél, hogy értsem. Nagyon szeretem azért, mert megtanult jelelni miattam, és olyan szép férfias keze van" - mondta a csinos modell, aki egyetlen percig sem titkolta boldogságát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő módszert vezetett be a Spar a tolvajok ellen

origo.hu

Furcsa dolgokat állít Tóth Andiról az Ázsia Expressz szereplője

metropol.hu

Esztergomi robbantás, megszólalt az elhunyt kommandós családja

vg.hu

Melyik változó kamatozású állampapírt válasszuk az átalakuló környezetben? – a szakértő válaszol

ripost.hu

Így tudod az otthonodtól távol tartani az egereket

vg.hu

Újabb öngólt lő Németország a földgáztüzelésű kazánok betiltásával

origo.hu

Újabb botrányba keveredett a Fekete vonat tagja

astronet.hu

Szeptember 24-28. között ez az angyal őrködik felettünk

ripost.hu

Szoboszlai csapata újra nyert, mégsem örülhet minden magyar

ripost.hu

Lehetetlen teszt: meg tudod mondani, mit jelentenek ezek a régi szavak?

ripost.hu

Krausz Gábor a hét nyertese – Mindent vitt!

ripost.hu

Mindörökké harc: Ezek a csillagjegyek gyűlölik egymást

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Sztáresküvő-dömping volt idén! Kulcsár Edina kezdte a sort... Emlékszel még?

LOVE

„Akkor lennék boldog, ha ez nem egyoldalú lenne” – Ördög Nórára vetett szemet a TV2 szépfiúja

LOVE

Suzy még várja a lovagját: „Nem könnyű egyedülálló anyaként"

SZTÁR

Curtis élő adásban leplezte le Majkát

LOVE

Előkerült egy fotó Agárdi Szilvi nászútjáról

LOVE

Kulcsár Edina és G.w.M máris bejelentették a következőt

LOVE

Forrósodik a hangulat a Dancing with the Starsban: egyre több sztárversenyző lesz szingli

LOVE

Férjhez ment a TV2 sztárja: gyönyörű menyasszony volt - Fotók