Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.10.

Nem titkolózik tovább George Clooney! Itt a nagy bejelentés

Egy ideje már mindenki sejti, de csak most vált biztossá a dolog. A színész élete örökre megváltozik.

Ritkán fordul elő olyan eset, hogy egy világsztárról szóló pletyka 100 százalékban igaznak bizonyuljon. De most megtörtént, és ennek csak örülhetünk. Csütörtök éjjel ugyanis jó barátjukon, Julie Chen műsorvezetőn keresztül George Clooney és Amal Clooney bejelentették, hogy szülők lesznek. Sőt mindjárt duplán is, hiszen a csinos jogász ikreket hord a szíve alatt. Egy kisfiút és egy kislányt, akik június környékén érkeznek majd.

Később Matt Damon is megerősítette az örömhírt, és elmesélte, hogy ő maga majdnem sírva fakadt a boldogságtól, amikor cimborája közölte vele, hogy végre ő is belép az apák táborába.

Clooney és Amal 2013 szeptemberében ismerkedtek meg, néhány hónappal később már jegyben is jártak. Az első évfordulójukat pedig egy pazar esküvővel ünnepelték meg 2014 őszén. Az ikrek mind a 39 éves anyukájuk, mind az 55 éves apukájuk első gyerekei lesznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka