RETRO RÁDIÓ

Meglestük: így telnek Kulcsár Edina és Csuti mindennapjai!

Meglestük: így telnek Kulcsár Edina és Csuti mindennapjai!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 12. 03. 14:23

A TV2 mûsorvezetõjének nem telnek unalmasan a napjai, fõleg mióta ismét rátalált a szerelem.

Mindössze egy éve vannak együtt, Kulcsár Edina mégis tudja, hogy párjával, Csutival szeretné leélni az életét.

A szerelmesek, mielőtt egymásra találtak, éveken át barátok voltak, ezért nem is csoda, hogy a hétköznapokban is teljesen kiegészítik egymást.

A kapcsolatunk alapja a humor és a nevetés, ennek segítségével az esetleges konfliktusokon is hamar túl tudunk lépni” – mondta el a %RIPOST%-nak Edina, akit közös otthonukban látogattunk meg.

A páros nem tagadja, hogy otthon a műsorvezető a szétszórtabb. Csuti sokáig egyedül élt, ezért Edina, miután odaköltözött, teljesen felforgatta a mindennapjait.

„Kettőnk közül Csuti a gyakorlatiasabb, én bohókásabb vagyok. Õ jobban igényli a rendet és a tisztaságot, míg én annyira nem görcsölök ezen, főleg, mivel mindketten rengeteget dolgozunk. Persze, most úgy tűnik, mintha semmi közös nem lenne bennünk, de tökéletesen egy hullámhosszon vagyunk. Most már tudom: ez a férfi lesz a férjem!”

A páros a mindennapokban előszeretettel bolondozik. Az ötletgazda általában Edina, aki ugyanúgy kapható egy kis videojátékozásra, mint egy főzés előtti vicces fakanál-párbajra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.