Létrehozva: 2015.12.29.

Szulák Andrea készen áll egy új szerelemre

Sokan féltették a színésznõt, miután tíz év együttlét után néhány hónapja szakított párjával. Andreával azonban szinte csodát tett a szakítás, és egyedülálló anyaként is kiegyensúlyozottan éli mindennapjait. Sõt, egyre inkább úgy érzi, hogy nyitott egy új kapcsolatra.

Egy ország aggódott Szulák Andreáért, amikor néhány hónapja bejelentette: szakított gyermeke apjával, akivel már tíz éve alkottak egy párt.

A taxisként dolgozó Gáborról később azt pletykálták, hogy fűvel-fával csalta Szulákot, még egy internetes szexpartnerkeresőn is felbukkant, azóta pedig már egy másik színésznő oldalán vigasztalódik.

Nem csoda, ha sokan attól tartottak, hogy Andrea összeroppan a szakítás után, hiszen 51 évesen maradt magára, 7 éves lányát pedig azóta is egyedül neveli. A színésznő azonban erős maradt, a szingliség pedig szinte csodát tett vele. Õ ugyanis azt vallja, hogy lélekben soha nincs egyedül.

"Én sosem voltam, sosem leszek egyedül. Az az ember marad egyedül, akinek a lelkében nincsen szeretet, de az enyémben van. Ez mindig krízishelyzetekben derül ki."

- vallotta őszintén a hot!-nak, majd hozzátette, hogy igazából idén jött rá arra, hogy száműznie kell életéből a felesleges dolgokat és a nyomasztó kapcsolatokat.

Ám azt mindenképp szeretné, hogy Gáborral békében zárjanak le mindent, leginkább azért, hogy kislányuk lelkét megkíméljék.

Dolgunk volt egymással: az volt a dolgunk, hogy legyen egy gyönyörű gyerekünk. És akkor itt a történetnek pont került a végére

- jelentette ki határozottan, majd elárulta: alig várja, hogy újra beköszöntsön életébe a szerelem. Hiszen melyik nőnek ne esne jól olykor odabújni egy erős férfi vállához?

Az ismerkedést azonban egyelőre nem erőlteti. Úgy érzi, ha vár még rá az életben nagy szerelem, az úgyis megtalálja majd!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka