5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Lolát ismét eljegyezte egykori vőlegénye

Lolát ismét eljegyezte egykori vőlegénye
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 12. 24. 17:04

Bár az énekesnõ kapcsolata egyszer már zátonyra futott a hangtechnikusként dolgozó Bencével, a két fiatal hamar rájött, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.

Ennél tökéletesebben már nem is alakulhatott volna Lola karácsonya! A fiatal énekesnőt ugyanis újra eljegyezte régi-új szerelme, az örömteli hírt pedig a Facebookon is megerősítették a fiatalok.

Lolának és Bencének sok időre volt szüksége, hogy ráébredjenek, képtelenek egymás nélkül élni. Hiszen a basszusgitárosként is ismert srác 2014-ben már egyszer eljegyezte a dögös tinisztárt, kapcsolatuk azonban szeptemberben zátonyra futott, és esküvő helyett fájdalmas szakítás lett a románc vége.

Lola akkor úgy érezte, hogy ráunt egykori kedvesére, és már mondanivalójuk sincs egymásnak. Elszakadni azonban soha nem tudott tőle, hiszen a fiú hangtechnikusként dolgozott exbarátnője koncertjein, így szinte mindennap látták egymást. Nem is csoda, hogy

újra fellobbant köztük a láng.

Olyannyira, hogy néhány hónap mosolyszünet után már újra kézen fogva jelentek meg a nyilvánosság előtt, és csak úgy sugárzott róluk a boldogság.

Újraéledt szerelmüket most egy eljegyzéssel koronázták meg, mi pedig reméljük, hogy ezúttal tényleg összejön az esküvő!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.