RETRO RÁDIÓ

Lola újra összejött volt szerelmével? - Fotó

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 10. 22. 23:05

Az énekesnõ még szeptember elején szakított a párjával, akivel már az esküvõt tervezték. Lola akkor azt állította, hogy teljesen kihûlt a kapcsolatuk, újabban azonban gyakran mutatkoznak együtt félreérthetetlen helyzetben. Minden jel arra mutat, hogy újra lángol köztük a szerelem.

Másfél hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy végleg zátonyra futott Lola kapcsolata. Az énekesnő ugyanis másfél év együttélés után szakított kedvesével annak ellenére, hogy a pár már az esküvőt tervezte.

Az újdonsült szingli Lola ekkor nem tagadta, hogy szerelmük teljesen kihűlt, ő pedig unatkozni kezdett egykori barátja mellett. Ezért végül úgy döntöttek, házasság helyett elválnak útjaik.

Mostanában azonban árulkodó fotók jelentek meg róluk a neten, amik egyértelműen azt sugallják, hogy újra fellobbant közöttük a láng. Az egyik ilyen képet maga Lola posztolta az Instagramra. A félreérthetetlen fotón az énekesnő szorosan átkarolja expasija derekát, miközben a fiú egy meghitt csókot nyom a fejére.

A %RIPOST% fotósa pedig egy rendezvényen szúrta ki az egykori álompárt, ahol alig engedték el egymás kezét, és láthatóan teljes volt közöttük az összhang.

Természetesen azonnal megkerestük Lolát, aki szűkszavúan csak annyit árult el, hogy nagyon jóban van a koncertjein hangtechnikusként dolgozó fiúval.

A fotók alapján azonban egyértelműen több van köztük, mint barátság!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.