Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.08.19.

Elhagyta férjét a világ egyik legjobb nője

Több mint egy évtized után külön utakon folytatja Megan Fox és Brian Austin Green, mert képtelenek megoldani a vitás kérdéseiket.

A válások nyara még mindig nem ért véget a sztárvilágban! Most például Megan Fox-ról derült ki, hogy visszakerült a szinglipiacra. Az elképesztően dögös színésznő körülbelül hat hónappal ezelőtt hagyta el a férjét, Brian Austin Greent. A szakításuk tényét azonban remekül eltitkolták. Arról nincs információ, hogy a válást elindították-e már. De valószínűleg ez sem várat már sokáig magára, ugyanis menthetetlenül összevesztek.

A Beverly Hills 90210 egykori sztárja ugyanis azt szeretné, ha formás neje háztartásbeli lenne, és csak a két fiukra koncentrálna. Ám Megan nem szeretné feladni a színésznői karrierjét, ami szerinte tökéletesen összeegyeztethető az anyasággal is. Az álláspontjaik pedig addig távolodtak egymástól, míg az Angelina Jolie hasonmássá plasztikázott Fox a két gyerekkel együtt otthagyta 13 évvel idősebb urát.

Nem ez az első szakításuk

A szexi páros 2004-ben szeretett egymásba, gyorsan meg is ülték az eljegyzést, de 2009-ben szakítottak egy rövid időre, mert Megan félrelépett Shia LaBeouffal az első Transformers film forgatásán. Néhány hónappal később azonban kibékült Greennel, és össze is házasodtak. Két közös fiuk született, Noah és Bodhi, de gyakorlatilag ők nevelik Brian legnagyobb fiát, Kassiust is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka