
Király Linda az elmúlt évek hullámvölgyeiről vallott: "Kaptam egy olyan embert, aki pont azt adja, amire szükségem van"
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostAz énekesnő példája sok mindenkinek adhat reményt és erőt az új kezdetekre. Király Linda kívül és belül teljesen megújult.
Az aranytorkú énekesnő, Király Linda nemrégiben adott exkluzív interjút a Tények Plusz stábjának, amelyben részletesen kifejtette magánéletének mélypontjait, egészségügyi problémáit, sőt a jelentős súlygyarapodásról is bátran beszélt a nézőknek. Linda most tiszta vizet öntve a pohárba, őszintén tett vallomást az elmúlt évek nehézségeiről.

Király Linda végre elégedett azzal a nővel, aki visszanéz rá a tükörből
Az amerikai születésű magyar énekesnő az utóbbi időben leginkább látványos, közel 30 kilós fogyásával került a címlapokra és az emberek köztudatába ismét. Rengeteg kritika és rosszindulatú pletyka érte az énekesnőt, amit kisebb-nagyobb sikerrel próbált a lehető legjobban kezelni. Linda őszintén kifejtette korábbi sikertelen fogyásainak, illetve jelentős súlygyarapodásainak az okát, amiért a családi- és magánéleti problémákat teszi felelőssé. Állítása szerint kislányként hamar fel kellett nőnie. Miután az édesanyja lebetegedett, neki kellett édesapjára és testvéreire figyelnie, de amint elmúlt ez a veszélyfaktor, már rengeteg időt töltenek együtt.
Arra a kérdésre, hogy korábbi próbálkozásai miért nem jártak sikerrel az alábbiak választ adta meg;
Az a nagy különbség most, hogy elkezdtem a lényeggel foglalkozni, a lelki részével. Ez nem tünetkezelés. Korábban nagyon gyors fogyókúrával, hirtelen lefogytam. Aztán vissza is jött a duplája
- idézte fel az énekesnő.
Másfél évvel ezelőtt kezdte meg a teljes életmódváltást az énekesnő, viszont a vásárlások alatt, mégis a korábbi XL-es méretekhez nyúl ösztönösen. Linda kiemelte, hogy a korábbi nagyméretű ruháit elszeretné adományozni, hogy többet ne is lássa őket.
Király Lindát a mai napig megkeresik látványos fogyásának titkával kapcsolatban. Sokan szeretnék tudni, hogy mi a titka. Király Linda egyébként szénhidrát csökkentett étrenddel, kalóriák számolásával, időszakos böjtöléssel, és a heti 4-6 edzéstervvel érte el ezt a látványos átalakulást.
A szépséges énekesnő nemcsak kívülről, hanem belülről is ragyog, hiszen idén tavasszal újra rátalált a szerelem. Korábban is ismerték egymást és teljesen meglepte őket a barátságnál is több vonzalom. Új kapcsolatáról is boldogan nyilatkozott;
Én most nagyon boldog vagyok. Március óta van egy új párkapcsolatom. Szépen lassan, ahogy a lelkem is gyógyult, valahogy kaptam egy olyan embert, az életembe, aki pont azt adja, amire szükségem van. Minden szépen lassan a helyére kerül
- zárta le gondolatait az énekesnő.
Király Lindával készült TELJES interjú az alábbiakban megtekinthető!






