
20 évig nem tudta legyőzni démonait Király Viktor, mára mindez a múlté: „Csak pozitív irányba változott az életem”
A Megasztár egykori győztese húsz évig küzdött démonaival. Király Viktor őszinte vallomást tett élete legsötétebb időszakáról.
Király Viktor neve ma már egybeforrt a zenéjével, szenvedélyének él, mégis rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie élete során.

Király Viktor depresszióval küzdött
Az Amerikában született énekes szinte egész életében harcolt a depresszióval.
Nem vagyok szakember, csak a saját érzéseimet tudom elmondani. Folyamatos nyomást éreztem a lelkemen, szorongtam, és ezt nem tudtam megoldani. Tehetetlennek éreztem magam ebben a világban. Azt hittem naivan, hogy az alkohol tompítani fogja az érzéseket, de csak felerősítette.
Viktor elmondta, hogy egészen öt évvel ezelőttig csak mint funkcionális alkoholistaként tekintett magára. Az elmúlt években azonban valami megváltozott, egyre mélyebbre került.
Egy nagyon meredek lejtőn indultam el és úgy éreztem, ha nem hagyom abba, akkor ennek sajnos nagyon drasztikus vége lesz.
Viktor életének minden területére kihatott a betegsége, családja is a széthullás szélén állt ebben az időszakban. Felesége, Virág Anita kisfiukkal együtt elköltözött az énekestől. Ezután Viktor úgy érezte, muszáj lesz változtatnia.
Arra a kérdésre, mikor érezte először azt, hogy ez egy probléma, amin dolgoznia kell, így válaszolt: „Minden vasárnap éjjel. Komolyan. Minden vasárnap éjjel azt mondtam, hogy hétfőtől nem iszok. Ez ment 20 évig.”
A Sztárban Sztár versenyzője elmondta, hogy a legnehezebb az egész gyógyulási folyamatban nem a segítségkérés volt, hanem a felismerés, hogy ez még nem elég.
A legnagyobb kapaszkodóm én magam voltam. Mindenki segítség volt, támogattak, de magamnak kellett rájönnöm, hogy meg tudom csinálni. Önbizalmat kellett építenem.
Két évvel ezelőtt azonban teljes életmódváltáson ment keresztül az Ázsia Expressz egykori sztárja: új függőséget talált, ami a sport.
„Össze sem lehet hasonlítani a két évvel ezelőtti életemet a mostanival. Csak pozitív irányba változott az életem. Most már ez a normális, egészséges életstílus számomra.”
Házassága teljesen rendbe jött, Anitával újra együtt nevelik kisfiukat, Kolent.
Király Viktor felesége mellett örömteli napokat él meg
Az énekes elárulta, hogy ha fia idősebb lesz, őszintén fog beszélni vele az alkoholizmusról. Kolen egyébként kiegyensúlyozott, boldog kisgyerek, jó kapcsolatban áll szüleivel: „Nagyon odafigyeltem arra, hogy ebből ő ne érzékeljen semmit” – mondta Viktor.
Izgatottan mesélt az elkövetkezendő időszakról is. Új album várható tőle, és még az is lehet, hogy testvére, Linda is közre fog működni benne. Elárulta, hogy balladák és pörgős zenék egyaránt vannak a tarsolyában.
Korábban már kipróbálta magát külföldön, jövőjét mégis Magyarországon képzeli el remélve, hogy még nyolcvanévesen is a színpadon állhat.







