
Most jött a tragikus hír: első feleségét gyászolja Korda György
Húsz évig voltak házasok.
Papíron húsz évig volt házas Korda György és Kovács Iby, akivel a házasságkötésük után nem sokkal már nem is éltek együtt. Ennek ellenére nagyon jóban maradtak, olyannyira, hogy válni is elfelejtettek, amíg be nem lépett Korda György életébe Balázs Klári.

A VAOL információi szerint Kovács Iby nemrég elhunyt, így az énekes most egy kedves barátját gyászolja.
Kovács Ibolya egyébként híres operett színésznő volt, aki 1934-ben született Mezőkovácsházán, és a magyar operett egyik kiemelkedő primadonnája volt. Pályafutása nagy része a Fővárosi Operettszínházhoz kötött. Számos emlékezetes szubrett‑ és primadonna szerepet alakított az olyan operettekben, mint a Cigányszerelem, Riviéra, Boccaccio, Pompadour és Hello, Dolly! Olyan legendás művészekkel dolgozott együtt, mint Latabár Kálmán, Feleki Kamil és Honthy Hanna.






