
„Tegnap éjjel megműtöttek” – Elcsukló hangon nyilatkozott a kórházból Lajsz András
Esküvő helyett gyógyulás vár a 67 éves koktélkirályra. Lajsz András ugyanis ismét kórházba került, onnan nyilatkozott a Ripost-nak.
Elsőként a Bors számolt be arról július végén, hogy Lajsz András felesége halála után egy évvel újra megnősül: feleségül veszi új szerelmét, Gizust, akit tavaly novemberben ismert meg.

A Dáridóból is ismert koktélkirály nemrég boldogan nyilatkozott a hölgyről, akinek számos fájdalom és megpróbáltatás után sikerült elrabolnia a szívét.
„Gizusban minden megvan, amit Zsuzsitól nem kaptam meg. Ő egy tündér, bűbájos teremtés, nagyon odateszi magát. Bár a gyerekeim még nem találkoztak vele, mi már összeköltöztünk. Egy Szokolya nevű településen élünk, Kismaros közelében. Gizus szintén egyedül maradt, négy évvel ezelőtt veszítette el a párját, így bőven volt miről beszélgetnünk már az első alkalommal. Azóta még inkább elmélyült a kapcsolatunk! Komolyan mondom, én nem is gondoltam volna, hogy nekem még tartogat az élet ilyen boldogságot és meglepetéseket” – újságolta kacagva a boldogságtól Lajsz András új párja oldalán.
Lajsz András rosszul lett, elmarad az esküvő
A legendás vendéglátós augusztus 23-ra tervezte a vidéki lagzit, körülbelül 80 fős vendégsereggel, ám sajnos mára kiderült, hogy a nagy napból nem lesz semmi. Lajsz András ugyanis kórházba került, így el kell halasztani az esküvőt.
„A részletekbe nem szeretnénk belemenni, és ha fájó szívvel is, de a szombatra tervezett esküvőnket lemondtuk. Nagyon vártuk, készültünk rá, ám a körülmények jelen pillanatban nem éppen ideálisak. Az esküvőt nem véglegesen fújtuk le, csupán egy későbbi időpontban tartjuk meg, mikor Andris már jól lesz és gondtalanul élhetjük meg a nagy napunkat. Kérünk mindenkit, tartsák tiszteletben, hogy egyelőre nem kívánunk mélyebben beszélni Andris egészségi állapotáról. Szerencsére már jobban van és puszil mindenkit” – mesélte Lajsz menyasszonya egy hazai magazinnak.

Lajsz András a kórházból adott hírt magáról
A Ripost elérte Lajsz Andrást, miután kiderült, halasztani kell várva várt lagzit. A koktélkirály elcsukló, fáradt hangon közölte, hogy még mindig kórházban van.
„Tegnap éjjel megműtöttek, most még nagyon kivagyok, nem igazán tudok beszélni” – suttogta a telefonba Lajsz András, akinek ezúton is jobbulást kívánunk.







