
Megható vallomás, ezt tanulta meg menyasszonya mellett Curtis
A rapper nem volt mindig ilyen kiegyensúlyozott. Úgy tűnik, Curtis élete Judie-val lett teljes!
Curtis és Judie kapcsolata új szintre lépett: öt évvel a megismerkedésük után már az esküvőt tervezik, még idén egybekelnek. Mint azt megírtuk, először egy kisebb, körülbelül 60 fős esküvőt terveznek, a későbbiekben pedig óriási lagzit is csapnak majd. Na de lássuk, honnan indult Széki Attila és Barnai Judit szerelme!

Curtis és Judie szerelmében nem hitt mindenki
A sztárpár 2020 nyarán ismerkedett meg, és mint azt Curtis a Borsnak elmondta, egy naplementés randi hozta meg az áttörést kapcsolatukban. Bár eleinte akadtak, akik nem hitték, hogy hosszú életű lesz a kapcsolat, mivel Curtisnek épp akkoriban ért véget az első házassága, erre azóta jócskán rácáfoltak. Persze az sem titok, hogy voltak nehézségeik, de mindennél többet mond az, hogy Judie miatt Curtis hátrahagyta zűrös múltját. A kosárlabdázó sportolóként kemény, de a magánéletben lágy szívű nő, aki megtanította Curtist a stabilitásra, szeretetre és felelősségre.
Ha kíváncsi vagy, milyen menyasszonyi ruhákat próbált fel az esküvőre izgatottan készülő Judie, itt megnézheted a Bors képgalériáját!







