
Elhunyt a magyar kézilabda-legenda győri munkahelyi balesetben
Elhunyt Kádár Zoltán, a Rába ETO legendás kézilabdázója.
Elhunyt Kádár Zoltán, a Rába ETO legendás kézilabdázója, aki az 1980-as és 1990-es években meghatározó alakja volt a sportágnak. A Kisalföld beszámolója szerint a győri Nemak gyárban szenvedett halálos munkahelyi balesetet. Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást. – írja a Magyar Nemzet.

Kádár háromszoros magyar bajnok, négyszeres MNK-győztes és egyszeres IHF-kupagyőztes volt. Az 1986-os IHF-döntőben hazai pályán tíz, idegenben kilenc gólt szerzett, szerepe nélkül az ETO aligha nyerte volna meg történetének egyetlen nemzetközi trófeáját.
Halála mélyen megrendítette egykori társait. Csicsay Ottó elmondta:
Le vagyok sújtva. Néhány napja futottunk össze az utcán, pár szót beszélgettünk, mert akkor is munkába sietett. Mondta, hogy már csak néhány hónapja van a nyugdíjig, azt kibírja valahogy. Sajnos nem sikerült neki
Kádár emléke örökre megmarad a magyar kézilabdasport történetében.






