RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a kiesést követően Sydney van den Bosch: ez most a legfontosabb feladat a kismama számára

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2025. 04. 28. 14:30

Hatalmas örömhírt osztott meg nemrégiben a Szerencselány!

A Nagy Duett legutóbbi adásában ezúttal Sydney van den Bosch és Pető Brúnó búcsúzott, ám szomorkodásra így sincs okuk, hiszen remekül helyálltak. A Szerencsekerék háziasszonya már csak azért sem búslakodik, mivel a magánéletében hatalmas öröm érte őt: ugyanis, ahogy azt a műsorban is bejelentette, kisbabát vár. A Szerencselány még tavaly év vége felé házasodott össze szerelmével, Kaszás Benjáminnal, azóta pedig szinte olyamatosan ment a találgatás azzal kapcsolatban, vajon várandós-e. Az egykori szépségkirálynő sem csinált titkot abból, hogy nagyon vágynak már a párjával egy közös gyermekre, így jelenleg talán nem is lehetne boldogabb, amiért az álmuk most végre valóra válik.

Sydney van den Bosch
Babát vár Sydney van den Bosch / Fotó: Nagy Zoltán

A Szerencselány később a közösségi oldalán jelentkezett be, a posztjával pedig megerősítette, hogy egyáltalán nem csalódott, amiért kiesett A Nagy Duettből. Tulajdonképpen ideje sincsen erre, hiszen a férjével, Benjáminnal, jelenleg egy sokkal nagyobb és fontosabb feladat előtt állnak: hogy otthont teremtsenek a gyermeküknek.

Ó, micsoda csodálatos hír, tiszta szívből gratulálok nektek, gondtalan babavárást, egészséget a családnak!

- üzente a kommentszekcióban az egyik elragadtatott rajongó, de többet közt Visváder Tamás, Lissák Laura és Polgár Krisztina is jókívánságait fejezte ki.

A bejegyzést és az ehhez csatolt fotót IDE kattintva lehet megtekinteni!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.