Létrehozva: 2025.04.28.
Módosítva: 2025.04.28.

Gyászba borult a nemzet: elhunyt Bicskei István

A színművész 75 éves volt.

A lánya jelentette be a Facebookon, hogy 75 éves korában elhunyt Bicskei István színművész, rendező.

gyertya gyász halál tragédia veszteség búcsú
75 éves korában elhunyt Bicskei István / Fotó: Pixabay (Illusztráció)

A vajdasági Oromhegyesen született színművész Magyarkanizsán érettségizett, majd 1971-ben a szabadkai Gyermekszínházban kezdte meg a pályáját. 1976-ban szerzett színészi diplomát a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, Lohinszky Loránd osztályában, azután a Szabadkai Népszínházhoz szerződött. 

1991-ben a  a színész a délszláv háború elől átszökött Magyarországra, majd 1992-től a Nagy József által vezetett franciaországi JEL színház, illetve az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ táncos-színésze volt, ugyancsak Nagy József igazgatása alatt. A színészet mellett rendezéssel és tanítással is foglalkozott, táncművészként készített koreográfiákat is, valamint közel harminc filmben szerepelt. 2016-tól a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban játszott, 2018-ban pedig Aase-díjat kapott.

Bicskei István búcsúztatása és temetése a magyarkanizsai temetőben lesz, április 29-én, kilenc órakor- írja a Kultúra.hu. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek