tóth gabi
Az Exatlon Hungary sztárjáért aggódnak a rajongók. Úgy látják, Szabó Franciska sokat fogyott.
Az utóbbi hónapokban nagyon sok változáson esett át Szabó Franciska.
Több plasztikai beavatkozása volt, először ugyanis a fenekét töltette föl, azt követően pedig egy szerencsétlenül végződött edzésen megsérültek a mellimplantátumai. Akkor még nem gondolta, hogy nagy a baj, de hetekkel később fájdalmakat érzett a mellkasában, és mindenféle kivizsgálásra elment, hogy megtalálják az okát. Végül egy MMA-s barátnője tanácsára végeztetett el magán MRI-t, amely megmutatta a problémát. Mint kiderült, a CRP-gyulladásszint is nagyon magas a szervezetében. A következő lépés az implantátumok eltávolítása volt. Mivel Franciska visszatért a küzdősporthoz, úgy döntött, néhány évre megválik hatalmas kebleitől. A végeredmény pedig rendkívül megosztó.
Sokan a kicsi cicikkel is szexinek és gyönyörűnek látják, még ha akadnak olyanok is, akik hiányolják a nem mindennapi melleket. Az összkép valóban megváltozott, sokkal törékenyebbnek tűnik, pedig a korábbi izmok nem tűntek el. Az Exatlon Hungary sztárja a küzdősportnak, a rengeteg edzésnek köszönhetően sem veszítette el erős testalkatát, ami az előnyös ruháknak köszönhetően nincs úgy kiemelve, mint az erotikus képein, ami az OnlyFans-oldalára készülnek.
Az Instagram-oldalára posztolt legújabb fotójánál fejezték ki többen aggodalmukat, és észrevételüknek is hangot adtak.
„Lefogytál! Jól vagy kincs?” – érdeklődött az egyik rajongó Francitól, melyet a szőkeség hamar meg is válaszolt.
„Csak nincs cicim, vékonyabbnak tűnök!” – írja a poszthoz.