RETRO RÁDIÓ

Lesújtó hír jött: ezzel vége, elhunyt a Jászai Mari-díjas magyar színésznő

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 11. 11. 19:40
Frissítve2024. 11. 11. 19:41

A szomorú hírt a Nemzeti Színház jelentette be.

Elhunyt Tatár Eszter rendező, az elismert művész  főleg játékmesterként és rendezőasszisztensként, de műfordítóként és színészként is dolgozott. Nemcsak a színészek, rendezők, asszisztensek, hanem a színházi háttéremberek is példaképként tekintettek rá.

Azon ritka színházi emberek közé tartozott, akitől csak tanulni lehetett. Azt hogy mi az „a” színház, fegyelem, alázat, precizitás, hogy hogyan is működik ez a gépezet. A Turay Ida Színházban még életében bérletet neveztek el róla, amelynek nagyon örült és megtiszteltetésnek tartotta. Búcsúztatásáról később történik intézkedés

- tudatta Facebook-oldalán a Nemzeti Színház.

Tatár Eszter 1932. április 10-én született Budapesten. 1950 és 1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt. Diplomaszerzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a győri Kisfaludy Színház tagja lett. 1962-től a Nemzeti Színház művésze volt. Több éven át dolgozott a Madách Színházban, később pedig a Turay Ida Színházban. Főleg játékmesterként és rendezőasszisztensként, de műfordítóként és színészként is dolgozott. A Farkas–Ratkó-díjjal 1973-ban, Jászai Mari-díjjal 1989-ben ismerték el. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet, 2022-ben az MMA Színházművészeti Tagozatának Díját.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.