tóth gabi
A sztár nyíltan beszélt érzéseiről.
T. Danny-nek nem volt könnyű éve, hiszen év elején szakított szerelmével, az Ázsia Expresszből is ismert modellel, Kecskés Enikővel. A szerelmük erős volt, már az eljegyzést tervezte a rapper, mégis a szakítás mellett döntöttek, ami nagyon megviselte. Hogy mi vezetett idáig, azt egyik fél sem árulta el, de az biztos, hogy a zenészt nagyon megviselték a történtek.
Igen, máshogy és mélyebben éltem meg, mint a legtöbben. Van, aki nem tudja ugyanígy megélni és akkor az furcsállja, hogy hát te még mindig ebben vagy, nem tudsz túllépni. Ő neki meg olyan a kapcsolata, amilyen
– fogalmazott T. Danny a Tények Plusznak.
Egyesek szerint a Szívtipró című dalával írta ki magából a csalódottságát és túllépett a fájdalmán. A nehéz időszak után azonban felpörögtek az események körülötte. Népszerűsége az egekbe emelkedett, sőt, néhány héttel ezelőtt az a megtiszteltetés érte, hogy több mint 70 ezer ember előtt léphetett fel Ricky Martin budapesti koncertje előtt. Dani úgy érzi, hogy katapult szerű felemelkedésében fontos szerepe lehetett annak is, hogy komoly lelki nehézségekkel kellett megküzdenie.
Ehhez a repülőrajthoz, amibe talán belekerültem, ebbe nyilván az év eleji szakítás rakott bele azt gondolom, vagyis nagy részben. Mindenki életében van ilyen. Ezeket a fordulópontokat meg kell tanulni használni arra, hogy jó fele fordítsd
– hangsúlyozta a rapper, aki karácsony előtt óriási Aréna bulira készül, ami nagy mérföldkő lesz neki.