Létrehozva: 2024.10.19.

Két év alatt sem készült el a magyar legenda síremléke, így néz ki most a nyughelye

A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész hangszere, két éve október másodikán hallgatott el örökre. Bár Szakcsi Lakatos Béla temetésén rengetegen ott voltak, úgy tűnik, ma már kevesen látogatják a sírhelyet, ami a fotók tanúsága szerint azóta sem készült el végleges formájában.

Szakcsi Lakatos Béla 2022. október másodikán, 79 évesen hunyt el, váratlanul. A Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja a halála előtti este még a szeretett zongorájánál ült és zenélt... A tragédia után nem sokkal aztán kiderült, hogy a legenda mégsem volt annyira egészséges, mint azt sokan hitték, a barátai szerint több problémával is küzdött, de nem volt hajlandó ezekről tudomást venni. 

Szakcsi Lakatos Béla
Szakcsi Lakatos Béla nem vett tudomást a betegségéről Fotó: Móricz István

Szakcsi Lakatos Béla sírja

A híres zenész temetésén az ország szinte összes nagynevű művésze részt vett. A Fiumei úti temetőben Szakcsit a szűk családján kívül utolsó útjára kísérte többek között Frenreisz Károly, Charlie, az azóta sajnos váratlanul elhunyt Török Ádám, Bódy Magdi, Tony Lakatos és Varnus Xavér is... Az elegáns gyászszertartás egyszerre volt szomorú és felemelő, és abszolút méltó egy korszakos zseni búcsúztatásához. 

Szakcsi Lakatos Béla temetése
Rengetegen voltak jelen Szakcsi Lakatos Béla temetésén Fotó: Bánkúti Sándor

Sajnos, a zenész sírjának jelenlegi állapotáról ugyanez nem mondható el... 

A közösségi médiába egy ősrégi Szakcsi rajongó töltött fel friss képeket a nyughelyről, melyet a muzsikus halálának második évfordulója alkalmából látogatott meg. A látvány, amivel találkozott, teljesen letaglózta: 

„2 éve hunyt el Szakcsi Lakatos Béla.”

Ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire botrányosan elhanyagolt a sírja...

– írta megdöbbenve egy posztban, amihez természetesen fotót is mellékelt: 

Szakcsi Lakatos Béla sírja 2024 október
Nincs sírkő, nincs friss virág, de még egy mécses sem Szakcsi Lakatos Béla sírján 2024 októberében Fotó: Facebook

A zenész rajongóinak véleménye természetesen megoszlik a kérdésben, sokak szerint időt kell adni a családnak, hogy megcsináltassák a végleges sírt, mások szerint viszont egy ilyen nagy ember végső nyughelye nem nézhetne így ki két évvel a temetése után... 

"Bizonyára rendbe lesz téve, időt kell hagyni."

"2 éve meghalt az kis idő?"

"Nagyon lehangoló..." - írják a rajongók. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek