tóth gabi
A legendás rádióst két hónappal ezelőtt helyezték végső nyugalomra. A Ripost egyik olvasója a napokban Boros Lajos sírjánál járt. Elszomorodott.
Augusztus 12-én délelőtt vettek végső búcsút a 77 éves korában elhunyt legendás rádióstól, Boros Lajostól. Bár Boros Lajos Budapesten született, mindig is szorosan kötődött Nagykőröshöz, ezért Boros Lajos temetésére végül ott került sor, komoly rendőri készültség mellett.
A legendás rádiós, Lali király sírja már a temetés napján szomorú látványt nyújtott, mindössze néhány kő díszítette az izraelita hagyományokhoz híven, ám azt hozzá kell tennünk, hogy sírköve technikai okokból csak körülbelül 1 év múlva lehet.
A Ripost olvasója a napokban a nagykőrösi sírkertben járt, egy hozzátartozója sírjánál. Már épp távozóban volt, csendesen ballagott a kijárat felé, amikor meglátta Boros Lajos végső nyughelyét, szinte közvetlenül a kerítés mellett.
Ahogy mondja, picit megdöbbent, arra számított ugyanis, hogy Boros Lajos sírja – ahogy ő fogalmazott – egy kissé elegánsabb.
„Nagy tisztelője voltam Boros Lajosnak, korábban nem telt el úgy reggel, hogy ne hallottam volna a hangját a rádión keresztül. Az ő műsorára keltem, ittam a teám, már csak ezért is megrendített a halála.
Azt olvastam, hogy Nagykőrösön nyugszik, amikor viszont megpillantottam a sírját, a kis egyszerű, szinte gyermeki fejfával, picit megdöbbentem és elszomorodtam.
Azt is észrevettem, hogy még mindig ott van az a szalag, amit Bochkor Gábor és Voga János küldött a temetésre. Micsoda triót alkottak ők hárman” – sóhajtott olvasónk, Ágnes, aki néhány képet is készített a sírról.
Azt ugyan pontosan nem lehet tudni, hogy mi okozta Lali király halálát, ám az nem titok, hogy a legendás rádiós, mókamester régóta betegeskedett. Hat évvel ezelőtt, 2019-ben egy komoly szívműtét után kómába esett: öt héten át nem ébredt fel, a családja nagyon aggódott érte, de végül kinyitotta a szemét. Ébredése után rengeteg dolgot újra kellett tanulnia, többek közt járni is, de emellett teljesen megváltozott az életszemlélete is: úgy érezte, rengeteg szeretetet kapott, s meg kell szolgálnia azt.
A néhai rádiós legenda négy hónapja volt Köböl Anita vendége az ATV A nő háromszor című műsorának. Amikor a műsorvezető a kómáról kérdezte, illetve arról, milyen élményei vannak ezzel kapcsolatban, Boros a tőle megszokott humorral válaszolt:
"Ez egy kóma, egy kis vesegyulladással megízesítve. És turkáltak bennem a doktor bácsik, hogy miért kapja ezt a Boros. Vannak a kómának derűs pillanatai is. Felhívom mindenkinek a figyelmét, hogy hagyjátok az élményt magatokon átélni. Mert ez egy élmény. És én ezt nagyon élveztem" – idézte fel Boros, aki nem egyenletesen ébredt fel, hanem voltak úgynevezett hullámok.