RETRO RÁDIÓ

Elkezdődött Mihályi Győző temetése, családtagjai és pályatársai tucatjai kísérik utolsó útjára az elhunyt színművészt - Fotók!

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 09. 24. 15:54

A Jászai Mar-díjas művész tragikus hirtelenséggel hunyt el.

Szomorú tragédiáról adott hírt lapunk augusztus végén: mindössze egy héttel a 70. születésnapja után ugyanis életét veszítette Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművész, aki korábban a József Attila színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, és a miskolci Nemzeti Színházban is játszott többek között. A színészi munkája mellett pedig elismert szinkronszínész is volt, ő kölcsönözte többek között a szintén nemrég elhunyt Alain Delont. A legendás színművész hétfőn az esti órákban hunyt el, a temetését ma délután a Farkasréti temetőben tartják.

8G0A5874
A szertartás során Mihályi Győző szerettei, barátai és pályatársai is leróják tiszteletüket /Fotó: MG/Bors

A Bors lap kollégája jelenleg is a helyszínen tartózkodik, ahol 14 óra 30 perckor pontosan ütemezve megkezdődött Mihályi Győző utolsó útja. A szertartás végén a színészt a művészparcellában helyezik örök nyugalomra. A temetésen megjelent többek közt Sasvári Sándor, Hegedűs D. Géza, Nyertes Zsuzsa, Hirtling István, Fehér Anna, Papadimitru Athina, Trokán Péter és lányai Trokán Nóra és Anna, valamint a Szegedi Nemzeti Színház társulata is. A ceremónián jelen van Mihályi Győző volt felesége a két közös gyermekükkel, illetve a második felesége is, aki összetört a gyásztól. A lap információi szerint a színművésznek nem voltak egészségügyi problémái és tervekkel tele várta az őszi szezont, semmilyen előjele nem volt a tragédiának.

8G0A5936
A szertartáson részt vett Trokán Péter és két lánya Nóra és Anna is /Fotó: MG/Bors

Saját halottjának tekinti a színház Mihályi Győzőt

A népszerű színművészt a József Attila Színház – amelynek több mint húsz éven át volt elismert művésze – és a Színházi Dolgozók Szakszervezete is saját halottjának tekinti. Mihályi Győző a pályafutása alatt számos rangos elismerésben részesült, 1990-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2007-ben érdemes művészként tüntették ki több évtizedes kiemelkedő színészi munkásságáért, 2015-ben megkapta a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc művészeti díjat, 2024-ben pedig a Magyar Hollywood Tanács Paramount Premium díját - írja róla a lap.

8G0A5892
Sasvári Sándor könnyek között búcsúzott barátjától /Fotó: MG/Bors

Ha további képekre is kíváncsiak vagytok a szertartás menetéről, akkor látogassatok el a Bors oldalára.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.