RETRO RÁDIÓ

Családja közölte: nagyon beteg volt, sikeres magyar művész hunyt el

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 08. 31. 13:15

Augusztus 28-án, hosszan tartó betegség után elhunyt Dobray György.

Nyolcvankét éves korában, hosszan tartó betegség után augusztus 28-án elhunyt Dobray György Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró. 

Dobray György 1942. március 8-án született. 1961-ben vették föl a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára. Első filmjei rendezőként dokumentumfilmek voltak, majd irodalmi és dokumentumfilmet rendezett a Magyar Televízióban. Első játékfilmje 1979-ben Az áldozat volt.

Legismertebb filmes munkái a nyolcvanas években készültek: a Vérszerződés, a Szerelem első vérig című film, annak folytatása, a Szerelem második vérig. Ezekben a hazai színházi világ mellett amatőr színészek  játszották a főszerepeket.

A K és K2 című dokumentumfilmjei a pesti prostitúció világát mutatják be, és nagy visszhangot váltottak ki. A 2005-ös Gólyamese című dokumentumfilmje egy örökbefogadás történetét dolgozza fel - írja a papageno.hu.

2021-es, Kövek című dokumentumfilmje párhuzamosan örökíti meg, ahogy egy német művész magyar városokban helyez el botlatóköveket a holokauszt áldozatainak emlékére, emellett azt is bemutatta, hogy egy nemzetközi önkéntesekből álló csapat sírokat állít helyre hazai izraelita temetőkben. 2023-ban készítette el a Habiszti – Csak azért is! című dokumentumfilmet, amely a roma holokausztról szóló Habiszti – Csak azért is élünk és táncolunk! című táncprodukció próbafolyamatát mutatja be.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.