Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
LELKIZŐ

Szerző Doris

Létrehozva: 2024.08.25.

Mélyen megindító, ezt találtak váratlanul Somló Tamás sírján

A Kozma utcai Izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra az LGT legendáját. Somló Tamás nyolc éve nincs köztünk.

Megható és egyben szívszorító látványt nyújt Somló Tamás sírja. Az LGT énekesének végső nyughelye a Kozma utcai izraelita temetőben található, és látszik rajta, hogy még nyolc évvel Somló Tamás temetése után is sokan látogatják.

Somló Tamás
Somló Tamás a Kozma utcai Izraelita temetőben nyugszik Fotó: Archiv

Az énekes 2016. július 19-én hunyt el, 68 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után. Somló Tamás felesége, Keszthelyi Gyöngyvér az utolsó percekben is ott volt mellette, éppen úgy, ahogy a betegsége alatt is mindvégig. Gyöngyvér azóta feldolgozta a veszteséget, és bár nincs nap, hogy ne gondolna Somló Tamásra, ma már nem kísérik könnyek az emlékezést.

Nagyon nehéz súlyt cipeltem éveken át, megjártam a poklot Tomi halála után. Küzdöttem a saját gyászommal és közben rettenetes volt látni a lányunk szemében szűnni nem akaró fájdalmat. Ma már másképp gondolok erre.

„Tomi minden nap eszembe jut, de egy ideje már nem kísérik könnyek az emlékeimet.  Nem okoz már fájdalmat, ha rá és a közös életünk történéseire gondolok, sőt már inkább mosolygok, ha felidéződnek bennem a múltunk képei. A hiánya persze minden nap velem, velünk van, de már nem fáj, és ez így van jól, hiszen ő maga volt az életigenlés és a jókedv” mesélte még két éve a Ripost-nak Gyöngyvér.

Szívszorító, mi díszíti Somló Tamás sírját

A Ripost egyik olvasója a napokban a Kozma utcai Izraelita temetőben járt. Egy közeli rokona végső nyughelyét szerette volna egy kicsit rendbe szedni, amikor megpillantotta Somló Tamás fekete sírját. Attól, amit látott rajta, összeszorult a szíve!

„Épp az egyik hozzátartozóm sírjához siettem, amikor megláttam Somló Tamás végső nyughelyét. A hagyományokhoz híven nem virágok, hanem kövek díszítették.”

Ráadásul több betű volt kirakva kövekből. Ezek, ha jól sejtem, egy-egy név kezdőbetűi lehetnek. Talán azoké, akik a legközelebb álltak hozzá

merengett olvasónk, Péter, aki két fotót is küldött a sírról.

Somló Tamás
Somló Tamás sírját rendszeresen gondozzák (Fotó: Ripost olvasója)

Nos, a kövekből kirakott L betű minden bizonnyal Somló Tamás lányát, a 24 éves Lilit szimbolizálja, a CS pedig a zenész volt szerelmét, Keszthelyi Gyöngyvért, becenevén Csuflákot.

Somló Tamás
Kövek díszítik Somló Tamás sírját? Fotó: Ripost olvasó

De vajon ki lehet a titokzatos F betű?

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek