RETRO RÁDIÓ

19 év után is válaszokat vár a 25 évesen elhunyt színésznő gyászoló családja

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 07. 29. 18:55

Párja talált rá a feltörekvő színésznő holttestére. Az áldozat édesanyja több információt akar!

Ashley Barnett színésznőt mindössze 25 évesen holtan találták kabinjában a Carnival Cruise Line hajóján. Gyászoló édesanyja úgy véli, többet is tehettek volna az eset kivizsgálása érdekében.

A feltörekvő színésznő élete a nyílt tengeren ért véget, éppen a születésnapját követően, még 2005 októberében. Az Egyesült Államokban élő Ashley a barátjával vett részt a hajóúton - írja a Mirror

Soha nem fogom megkapni az összes választ. Ez az egyik legszívszorítóbb rész

– nyilatkozta a megtört édesanya, Jamie, aki máig nem ismeri lánya halálának körülményeit. Barátja beszámolója szerint a fiatal nővel kaszinózni mentek, majd megnéztek egy koncertet, ezután pedig visszatértek a kabinjukba. Egy állítólagos vita után azonban a barát hajnalban ismét a kaszinóba ment, Ashley pedig egyedül maradt a szobában. A férfi állítása szerint kevesebb mint két órával később visszatért a kabinba, ekkor Ashley mellé feküdt aludni. A férfi másnap ébredés után hagyta pihenni kedvesét és az ismerőseihez ment. Ezután ismét visszatért a kabinba, de nem tudta felébreszteni Ashleyt, aki nem lélegzett, ezért értesítette a hatóságokat.

Ashley-t nem sokkal később halottnak nyilvánították. Bár az orvosszakértő megállapította, hogy a nő egy szintetikus opioid, metadon túladagolásban halt meg, szerettei azonban kételkednek, főleg, hogy a haláleset körülményeire hosszú évek elteltével sem derült fény. Ashley halála továbbra is rejtély marad gyászoló családjának.

Minden reggel úgy ébredek, hogy bárcsak még egyszer megölelhetném a lányomat. És imádkozom, hogy egyetlen más anyának se kelljen átélni ezt a rémálmot

– mondta Jamie.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.