Létrehozva: 2024.06.15.

Széphalmi Juliska fellélegezhet: "Vége a rehabomnak"

A gyönyörű táncosnő térdműtétje után lelkileg is összetört. Most úgy érzi, sikerült összeszednie magát. Csökkentek Széphalmi Juliska szorongási tünetei, és hivatalosan is lezártnak tekinti a több hónapos rehabilitációját.

Széphalmi Juliska térde november elején az egyik balettórán roppant meg. Akkor még azt hitte, nincs nagy baj, ám nem sokkal később kiderült, porcleválása van és műteni kell. Két héttel később operáción esett át, egy nappal később hazaengedték a kórházból, heteken keresztül ki sem tudott mozdulni a lakásából rögzítő és mankó nélkül.

Széphalmi Juliska
Széphalmi Juliska a nehéz időszak után ma már újra tud mosolyogni (Fotó: Markovics Gábor)

Széphalmi Juliska alvászavarral és szorongással küzdött

Az orvosa nem kecsegtette semmi jóval, tudta, hogy a felépülése hónapokig fog tartani. Azonban a fizikai fájdalmak mellé párosult, hogy lelkileg is teljesen összetört. Tudta, ha nem szedi össze magát érzelmileg mielőbb, hosszúra nyúlik a rehabilitációja. Így is több mint hét hónap telt el, de már hivatalosan is gyógyultnak mondja magát, minden értelemben. A minap a közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt, melynek a követői nagyon örültek.

Holnap hivatalosan is vége a rehabomnak."

Nem tudom elmondani, mennyi mindenen mentem keresztül. De nem volt könnyű. Érzelmileg, mentálisan főleg!

"Sok mindennel kellett szembenéznem, azzal is például, ha nem kezdek el stresszkezelő módszereket alkalmazni, ha nem szedem magam össze érzelmileg, akkor a rehabom iszonyú hosszú lesz” – írta Juliska, majd hozzátette, ebben egy természetes hatóanyagú termék is a segítségére volt, ami csökkentette a stresszt és a szorongásos tüneteit. Mint írja, ezt követően kezdődött meg a fejlődése, amiért nagyon hálás. Most már sokkal nyugodtabb, és ami talán nem elhanyagolható tényező, végre többet és jobban is alszik, megszűntek az alvásproblémái.

A táncosnő most töltötte a 32. életévét, ebből az alkalomból pedig egy fotót is megosztott Facebook oldalán, amin szemmel látható, valóban jobban van, végre tud mosolyogni.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek