tóth gabi
Nincs olyan párkapcsolat, ami időnként ne kerülne hullámvölgybe, ám egyes sztárok sportot űznek a szakításból és a békülésből.
Egy szerelem kezdetekor általában rögtön leszáll a rózsaszín köd, a felek hajlamosak csak a vágyott(nak vélt) társ legjobb tulajdonságait látni, sok esetben idealizálni is a másikat. Épp ez okozhat később nagy csalódást és fájdalmas szakítást, hiszen ha lekerül a rózsaszín szemüveg, akkor gyakran nem tetszik, amit látunk. Nincs ez máshogy a sztárok esetében sem, sőt, ők még annak is ki vannak téve, hogy a sajtó a magánéletükön csámcsogjon.
Ennek ellenére gyakran úgy döntenek, hogy mégis megpróbálják újra együtt, még akkor is, ha ezzel újabb fájdalmakat okoznak egymásnak. A Ripost összegyűjtötte azokat a magyar sztárpárokat, akik többszöri szakítás után sem képesek elengedni egymást.
Már két éve tartó se veled, se nélküled kapcsolat, megannyi könnyes szakítás és dráma után Opitz Barbi szerda este ismét bejelentette egy Instagram kérdezz-felelekben, hogy már nem alkot egy párt a kedvesével, Serleg Alberttel. Utóbbi megkeresésünkre elmondta, ismét nem valós szakításról van szó, mindössze arról, hogy az énekesnő szereti hirtelen felindulásból közölni a nagyvilággal, hogy szingli, majd később törli az erre utaló bejegyzést.
Bár a két fiatal vélhetően valóban szereti egymást, hosszútávon biztos nem tesznek jót nekik az állandó balhék.
Tavaly több sztárszakítástól volt hangos a média, többek között Szigligeti Ivett és Dudás Miki kapcsolatáról is az a hír járta, hogy sajnos zátonyra futott. Akkor igyekeztek eltitkolni, végül a többszörös világbajnok kajakozó öntött tiszta vizet a pohárba, és Instagram-sztorijában jelentette be, hogy 9 év után külön folytatják.
Végül sikerült rendezniük a kapcsolatukat, és kibékültek.
Azonban úgy tűnik, hogy ismét vihar van a paradicsomban! A napokban a kétgyermekes édesanya aggasztó sorokat rakott ki, ami miatt sok rajongó arra következtetett, hogy szakítottak Mikivel. A posztban leírja, hogy két óra sírás után erőt kellett vennie magán, és folytatni a napot, amire rengetegen támogató komment is érkezett. Emellett az is beszédes, hogy már nem követik egymást a közösségi oldalakon, és a közös képek is eltűntek Ivett-től, így több jel is arra mutat, hogy a pár ismét szakított.
L.L. Junior és Dárdai Blanka két éve vannak együtt. Vagyis ez a mondat úgy hangzik helyesen, hogy két éve vannak se veled, se nélküled kapcsolatban, hiszen két kezünkön nem tudjuk megszámolni, hányszor szakítottak és békültek ki az elmúlt hónapokban. Most azonban ott tart a történet a legutóbbi információk szerint, hogy ismét dúl a szerelem köztük. De vajon még meddig?
"Bár nem az én dolgom, de úgy gondolom, ez nem túl egészséges kapcsolat, ha ennyiszer szakítasz és békülsz ki a másikkal..."
– fogalmazott egy kommentelő.
Ám a teljes igazságot csak a két főszereplő tudhatja...
Március óta folynak a pletykák arról, hogy ÉNB Joe és kedvese kapcsolata válságba jutott, sokan azt is rebesgették, hogy szakítottak Csengével. Többen is arról találgattak az utóbbi időben, hogy a hatalmas szerelemnek vége szakadhatott, hiszen a műsorvezető megosztott egy olyan idézetet, ami a szakításra utalhat, miszerint “Néha vesszőt teszünk oda, ahova pontot kellene”, ezt pedig sokan félreértették.
„Megosztottam egy képet egy felirattal, mert tetszett az idézet, de egyáltalán nem volt és nincs is köztünk probléma” – mesélte Joe lapunknak.
Később egy esküvői ruhapróbán is jártak, és úgy tűnt, teljes köztük az összhang. Ám most mégis arról suttognak ismét, hogy véget ért a nagy szerelem.