Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.06.21.

Gelencsér Timi gyászol: „Nem is tudom szavakban kifejezni, amit érzek”

A csinos műsorvezető a közösségi oldalán búcsúzott.

Gelencsér Timi elmúlt hetei az aggódásról és az orvoshoz rohangálásról szóltak, mivel a kiskutyája, Licsi nagyon megbetegedett. A négylábú állat állapota a későbbiekben sem javult, a korábbi szépségkirálynőnek pedig donort kellett találnia.

Gelencsér Timi
Fotó: MG

Gelencsér Timi most egy nagyon szomorú hírrel jelentkezett a közösségi oldalán, ugyanis Licsit nem tudták megmenteni az orvosok. A korábbi szépségkirálynő megható sorokkal búcsúzott imádott kiskutyájától:

Drága Licsike! Nem is tudom szavakban kifejezni, amit érzek. 8 éve érkeztél az életünkbe, aminél boldogabb pillanat nem is történhetett volna velünk. Azonnal gazdáidnak fogadtál minket és a legönzetlenebb módon szerettél minket és mi is téged. Nem beszélek múlt időben hiszen az igazi, őszinte és feltétel nélküli szeretet sosem múlik el. Rengeteg közös emlékünk van, amelyekre most elképesztően fáj visszagondolni, de tudom, hogy idővel ezek csalnak majd mosolyt az arcomra, bármilyen élethelyzetben is leszek. Csak azt remélem, hogy boldog voltál és kérlek ne haragudj a vége miatt. Legszívesebben átvettem volna minden fájdalmad és bármit megadtam volna, hogy újra együtt futhassunk az erdőben önfeledten. Nem sikerült. Annyira sajnálom. Te most már egy sokkal jobb helyen vagy, egy olyan helyen, ahol nincs fájdalom. Ahol újra tudsz futni és játszani boldogan, egészségesen. Azt mondják, a kutyák tanítani jönnek az életünkbe, és mi rengeteget tanultunk tőled. Nagyon köszönjük, hogy velünk élted le a kis életed, kiszakad a szívem a helyéről, annyira hiányzol már most

- olvasható Gelencsér Timi posztjában, aki egy videós összeállítással emlékezett meg Licsiről.

A csinos műsorvezető bejegyzéséhez rengeteg hozzászólás érkezett. Együttérzését fejezte ki Miss Mood, Kecskés Enikő valamint Zimány Linda is.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek